Főrendiházi irományok, 1878. VI. kötet • 345-400. sz.

Irományszámok - 1878-351

CCCLI. SZÁM. 39 Ha e számokkal összehasonlittatnak azon összegek, melyek a 45%-os arány szerint ez években Horvátország tiszta bevételéből saját autonom szükségleteire kiadattak: kiderül, hogy Horvátország, még ha saját autonom szükség­leteire egy krajczárt sem fordított volna is, évenként több, mint egy millió forinttal lett volna kénytelen a közös terhek viselésénél adós maradni. Valóban senki nem örvendene rajta jobban, mint ezen regnicolaris küldöttség, ha az 1848. előtti magyar, utána az absolut bécsi és végre a magyar alkotmányos kormányzat hasznos államgazdálkodással Horvátország és Szlavónia jólétét és adóképességét oly fokra fejlesztették volna, hogy ez országok jövedelmei az autonom szükségletek kivánalmai mellett képesek volnának a sokkal terhesebb közös kötelezettségeknek is eleget tenni. A regnicolaris küldöttség azon szives reményt táplálja, hogy az államkormányzat jövőre oly úton fog haladni, mely ez óhajtott állapotot elő­idézni képes lesz. Egyelőre azonban s valószínű­leg néhány évtizeden át, e regnicolaris küldöttség a belső autonómiának a közigazgatás, igazság­és közoktatásügy terén való akadálytalan tevé­kenységében látja azon egyetlen módot és egyetlen kezességet, az ország anyagi fejlődésé­nek szilárd alapot biztosítani; mivel csak az ezen téren való előzetes hasznos működés után fog az állam tevékenysége, adandó kedvező alka­lommal ez országok (királyságok) gazdasági fej­lesztéséhez sikeresen fordulhatni, oly fejlesztés­hez, mely egyaránt fekszik úgy Horvátország, mint az Összmonarchia érdekében. Az elorebocsátottakból azt a természetes és logikai következtetést gondolja vonhatni a regnicolaris küldöttség, hogy a pénzügyi viszony megújítása alkalmával, az eredeti kiegyezési törvényben megállapított kulcs nem szolgálhat javaslatainak alapjául a hozzájárulási quotára nézve, azon kulcs, mely magában véve lehetetlen keletkezése perczétől fogva tényleg ilíusorius volt, és csak annyiban bir jelentőséggel, a meny­nyiben arra a vádra ad okot, hogy Magyar­ország tartja ki Horvátországot, és igy a testvérek közt, a kiknek zavartalan egyetértésre és közös­ségre van szükségük, káros izgatottságot szül. Sravnë li se saója s-ovimi brojevi one svote, S to sutih godina h po tangente od 45% iz cista njezina prihoda izdane na autonomne potrebe Hrvtske, to bi ona svake tih godina na pokrice zajednickih posala duzna zaostala za svotu preko milijon forintih, ako i nebi izdala jednoga novci­ca na pokrice svojih autonomnih potreba. Ni tko nebi bio radostniji nego ovaj kraljevinski obbor, da je ugarska uprava prije godine 1848. zatim poslje nje absolutna becka i najposlje opet ustavna ugarska, dobrira drzavnim gospodarstrom pomogla razviti blagostanje i poreznu snagu kraljevina Hrvatske i Slavonije, te bí njezini prihodi povrh autonomnih potrebstinajos muogo vecim zajed­nickim duznostim mogli podpuno zadovoljiti. On se nada i raduje, de ce drzavna uprava unapried tim putem sretno i uspjesno udariti. No za sada i za kojih desetak buduóih mozebit godina vidi ou samo jedno sredstvo i jamstvo, da se baci sjeme i udvari temelji mate­rialnomu razvoju ovih kraljevinah, u nestegnutu najme djelovanju nutarnje samouprave na polju uspjesne administrate, sudstva i nastave. Na obradjenu i pripravljenu onom polju lasnje ce drzava, kada u sretnije obolnosti dodje, razviti blagotvorno svoje djelovanje oko razvitka mate­rialnoga ovih kraljevina, koji je koliko u njihovu, toliko i u drzavnominteresu. Posve naravno dakie i dosljedno ovaj odbor misli, da njegovim predlogom za obnovu finaneijalnih odnoSaja nemoze temeljem sluziti tistanovljeni prvobitnom nagodbom kljuc za prinosbenu svotu, kljuc u sebi nemoguc od prvoga poűetka praktícno iluzoraii i samo tim Stetno vazan, Sto dajuc povod prikorom, kako Ugarska uzduzaje Hrvatsku daje povod razdrazljivosti medju ugovarajucimi prijatelji, koji su upuceni na nesmutljivu slogu i zajednicu.

Next

/
Thumbnails
Contents