Főrendiházi irományok, 1878. VI. kötet • 345-400. sz.

Irományszámok - 1878-383

CCCLXXXIII.SZÁM. 333 Melléklet a 383. számú irományhoz. Indokolás „a budapest főváros által felállítandó közraktár intézmény segélyezésére, az állam részéről nyújtandó kedvezményekről" szóló törvényjavaslathoz. Magyarországon mind a termelők, mind a kereskedők régen érzik már egy oly központ­nak szükségét, a hol az egyik terményeinek értékesítésére biztos piaezot, a másik szükség­leteinek beszerzésére, egy helyen összepontositva, elég mennyiségű árút talál. II.y központot képeznek a hatósági felügyelet alatt álló közraktárak, melyekben az adás­vevési üzletek szerfelett megkönyittetnek, s úgy az eladó, mint vevő közönség érdekei nagy mérvben előmozdittatnak az által, ha ez intézmény tökéletesen hiteles, úgy adásvevés tárgyát képező közraktárjegyet (Warrant) is állit ki. A kormány már a 70-es évek elején igyekezett Budapesten II.y közraktárakat vállalkozás utján felállítani, de daczára annak, hogy a vállalkozó részére jelentékeny kedvezményeket helye­zett kII.átásba, szándéka, az ajánlkozók túlságos követélései miatt, meghiúsult. A közraktári intézmény meghonosítása mindinkább égetőbb szükséggé válván, ezelőtt három évvel a főváros közönsége oly határozattal kezdte meg a közraktárak felépítése és üzlete ügyében a tárgyalásokat, hogy ha ez intézmény vállalkozás utján nem létesíttethetnék, a főváros azt házi kezelés mellett fogja létesíteni. Hosszas sikertelen kísérletek után végre a főváros is kénytelen volt a vállalkozókkal való tárgyalásokat megszakítani s a közraktárak felépítéséhez házi kezelés mellett hozzáfogni. De természetesen, egy II.y intézmény meghonosításával járó anyagi áldozatokat és koczkázatot a főváros is csak úgy képes elviselni, ha ezen az egész ország javára szolgáló áldozataiban az állam részéről is segélyeztetik : minélfogva a fővárosnak ez irányban tett felterjesztésére megígérte a kormány, hogy a most benyújtott törvényjavaslatban foglalt kedvezményeknek a főváros vagy engedményese részére való megadását a törvényhozástó kérni fogja. Mindezeknél fogva à törvényjavaslat elfogadását most tisztelettel kérem annyival inkább, mivel az államkincstárra háramló teher a törvényjavaslat szerint leginkább azon 780,000 frtból áll, mely az épitési költségekhez egyszermindenkorra kiszolgáltatik, ezt pedig bőven kárpótolni fogják azon előnyök, a melyeket a közraktárak úgy a termelő közönségnek, mint a kereskedelmi forgalomnak nyújtani fognak. Meg kell itt még azt is jegyeznem, hogy a Budapest mentén újabb időben létesített rakpartok, mint a Duna szabályozást kiegészítő építmények, az 1870: X. t. czikk alapján mind az állam költségén, sorsolási alapból építtettek, és hogy a raktártelep előtt építendő partfal, valamint a megette létesítendő feltöltés ép oly kiegészítő részét képezik a Dunaszabályozásnak,

Next

/
Thumbnails
Contents