Főrendiházi irományok, 1878. V. kötet • 248-344. sz.
Irományszámok - 1878-343
578 CCCXLIII. SZÁM. IV . melléklet a 343. számú irományhoz. 1766. 1880. M. E. Mi Első Ferencz József, Isten kegyelméből Ausztriai Császár, Csehország Királya stb. és Magyarország Apostoli Királya. Kedvelt Magyarországunk és Társországai hü Főrendéi és Képviselői közös egyetértéssel * következő törvényczikket terjesztették szeutesités végett Felségünk elé: Törvényezikk a tiszavidéki vasút megváltásáról és az ennek kapcsán teendő intézkedésekről, (Kihirdettetett az országgyűlés mindkét házában 1880. évi június hó 21-én.) 1. §. A kormány felhatalmaztatik, hogy a tiszavidéki vasutat, az ezen társulattal 1880. áprII.is 11-én kötött szerződés alapján megválthassa és üzletbe vehesse, úgy azonban, hogy ezen szerződés 5. §-a, a kormány kezdeményezése folytán, a társulati közgyűlés hozzájárulásával oly intézkedéssel helyettesittessék, miszerint a tartalékalap teljesen az állam tulajdonába menjen át, a társulat felszámolása pedig a kereskedelmi törvény ide vonatkozó határozatainak megfelelőleg történjék, és hogy az igazgatótanácsnak és felügyelő bizottságnak az 1880 dik éven túl díjazás ne járjon. 2. §. Felhatalmaztatik a pénzügyi minister, hogy az 1868. évi LI. t. ez. alapján a kincstár birtokába jutott 5.309,000 frt névértékű részvényekre a szerződés 3. §-a értelmében eső féléves járadékok készpénzbeli kiegyenlítését mellőzhesse; egyúttal utasittatik, hogy az azok közül kisorsolíakat az ingó államvagyonban kiadásba helyezvén, azokat a többi kisorsolt és beváltott részvényekkel együtt a felszámolás teljes befejeztéig külön őrizet alá vegye. 3. §. Az 1868. évi XLÏX. t. ez. 1. §-ának e) pontja alatt engedélyezett hatvan szolnoki vasutból Újszász vagy Györgyénél kiágazó s a budapest-hatvani vasutba Péczel és Csaba közt beszakadó első rendű állami vasútvonal kiépítése akkép rendeltetik el, hogy ezen vonal egyelőre mint egy vágányu mozdonyvasut létesíttessék ugyan; a földterületek beszerzésénél azonban a második vágány esetleges berendezésére is tekintet legyen. 4. §. Felhatalmaztatik egyúttal a pénzügyminister, hogy a tiszavidéki vaspályatársaság által, a most beczikkelyezett szerződés 1. §-a értelmében neki átadandó 1.993,000 frt névleges értékű elsőbbségi kötvényeket értékesíthesse, és az ebből befolyó pénzösszeget a jelen törvény 3-ik §-ában engedélyezett vasútvonal kiépítésére fordíthassa.