Főrendiházi irományok, 1878. V. kötet • 248-344. sz.

Irományszámok - 1878-334

CCCXXXÏV. SZÁM. 467 Az 5. §-ban tartalmazott azon intézkedés, hogy az áztató edények naponkinti ter­melőképességének meghatározásánál egy-egy edényre legalább 50 töltés veendő, azt czélozza, hogy a letermelés, a répaanyag kellő kII.úgozása mellett, okszerűen hajtassék végre. Ezen §. további intézkedései az áztató edények töltései korlátozásának végrehajtá­sára, valamint az átalányozás mérveit meghaladó töltések számának adó alá vételére irányul­nak és ennek sikeres foganatosítását rendbirság terhe alatt biztosítják, nemkülönben a be­következhető kivételes üzleti viszonyok által igényelt pótbejelentéseket is megengedik. A 6. §. azon rendelkezése, hogy az áztató edények tényleg foganatositott töltései számának megállapítására számláló készülékek vétessenek alkalmazásba, az áztató edények töltései korlátozásának, valamint a tényleg eszközölt összes töltések megadóztatásának és ellenőrzésének sarkkövét képezi, mely kapcsolatban a törvényjavaslat 4. és 5. §-aiban foglalt intézkedésekkel, határt fogván szabni a rohamos létermelési módnak, eredményében az okszerű czukorgyártást lehetővé tenni, egyszersmind pedig az arányos megadóztatást lehetőleg biztosítani fogja. Ugyanezen §. 2. és 3. kikezdése szerint a számláló készülékek beszerzésével és fel­állításával, valamint az áztató edények termelőképessége szerint átalányozott répaczukor­gyáraknak szükséglendő ellenőrzésével járó költségekkel, az átalányzott czukorgyárak vállal­kozói terheltetnek, amennyiben az ebbeli kiadások kizárólag érdekükben fogván felmerülni, exekkel az államkincstár nem terhelhető. A 7., 8., 9. és 10. §-ok az alkalmazásba veendő számláló készülékek menetének lehető biztosítására és ellenőrzésére, valamint azok rendes menetében bármi okból bekövet­kezett akadály esetére szükségelt rendelkezéseket és óvintézkedéseket tartalmazzák, melyek ezen törvényjavaslat 4., 5. és 6. §-ai sikeres végrehajtása által feltételezvék, és melyekre nézve a szeszadóról szóló XXIV. törvényczikkben a szeszmérő-gép alkalmazása foiytán köve­tett elvek megfelelőleg alkalmaztattak. A II. §. az áztató edények termelőképessége szerint átalányozott répaczukor­gyárakban a számláló készülékek jelzései alapján havonkint megejtendő leszámolás körüli eljárást szabályozza. A 12. és 13. §-ok azon büntetések kiszabását tartalmazzák, melyek a számláló készülékek használata folytán felmerülhető kihágások és kijátszások megtorlására kimondandők. A 14. §. azon eljárást szabályozza, mely czukorkiviteli nyII.atkozat folytán, a czukor tartalmának hivatalos megállapítása alkalmával felmerülő különbség esetében követendő, és mely a czukor-adótörvény 10. §-a 3. pontja 4. és 5. kikezdésében foglalt intézkedést csak annyiban módositja, a mennyiben ezt a jelen törvényjavaslat 2. §. a) pontja alatt jelzett minőségű czukorért engedélyezni tervezett adóvisszatérités iránti határozmánynyal összhang­zásba hozaa. Budapesten, 1880. május 11-én, Gróf Szapáry Gyula #. K m. kir. pénzügym'mitter. bü*

Next

/
Thumbnails
Contents