Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.
Irományszámok - 1878-147
CXLVII. SZÁM. 467 Megjegyzések. 1. A parancsnokoló tábornokokat, valamint a valóságos sereg-parancsnokokat, rangfokozatukra való tekintet nélkül, a tábornagyok szállásII.letéke II.leti meg, épen ugy, mint a valóságos hadtest- (tengerészet) parancsnokokat, rangfokozatukra való tekintet nélkül, a táborszernagy vagy lovassági tábornok szállás-II.letéke. Ezen állásoknak csak ideiglenes betöltése esetében, a nagyobb szállás-II.leték nem igényelhető. ' 2. A katonai lelkészeket, katonai hivatalnokokat és általában mindazon katonai egyéneket, kiknek szállásra igényük van, a fennebb kimutatott szállás-II.leték azon napdíjosztály szerint II.leti meg, melybe sorozvák. 3. A lakáshoz tartozó mindegyik helyiség egy és ugyanazon sorban (emelet) és lehetőleg egymással összeköttetésben legyen. Minden fűthető helyiség, ha csak egy ablakkal bir is, szobának, olyan pedig, mely ugy lakásra, mint szerelvények elhelyezésére alkalmas és bezárható, de nem fűthető, csak kamarának számíttatik. Minden lakrésznek közvetlen vII.ágossággal kell birnia, és oly tágasnak lennie, hogy bárki is lakhassa. 4. Ha valamely helységben az II.letékszerü lakás teljesen meg nem szerezhető, mi bizottságII.ag igazolandó, kisebb lakással is meg kell elégedni. II.y esetben a község szállásbér-megtéritést, csakis a tényleg átadott helyiségekre eső mennyiségben nyer. E végből mindegyik szállás-II.leték egység-hányadokra akként osztatik fel, hogy egy szoba 4, egy kamra, egy konyha külön-külön % egy padlás, egy fakamra egyenként 1 egységet képezzen. A szállásII.letékből hiányzó minden egységre, a szállásbér hányada kiszámitandó, és a szállást adónak fizetendő tarifaszerű teljes megtérítési Összegből levonandó, mely levont Összeg, a szállás-II.letékében megröviditettnek készpénzben kifizetendő. 5. A tiszti szolgák uraik által, ez utóbbiak II.letékszerü lakásaiban helyezendők el. Azon esetben, ha a tiszt kénytelen volna szűkebb szállással megelégedni, a szolga urától elkülönitve, ugy, miként a legénység, mindenesetre beszállásolandó. 6. Azon tiszteknek (Chargen) kik lótartás végett lótáp-II.letéket élveznek, szállás-II.letékükhöz annyi ló számára jár istálló, a hány lóra tápII.letékük meg van állapítva. 7. Az egyenkinti beszállásolásnál az istálló is, ha lehetséges, ugyanazon udvarban melyben a lakás van, vagy legalább is ahhoz lehető közel jelölendő ki. Az istálló belseje vII.ágos, szellős és kellő magasságú legyen, továbbá jászollal, korlátfával, rekeszoszlopokkal, és kötőfékkarikákkal ellátandó, a ló állása pedig jól burkolt vagy keményen agyagolt, esetleg hidlásolt legyen. (A rácsok ott, hol léteznek meghagyhatok.) Minden istállóban legalább egy ló-ápoló számára alvóhelynek is kell lenni. 8. A nyolczadik napdíjosztályzatba tartozó tiszti fokozatuaktól felfelé, mindegyiknek elkülönített nyereg-, egyszersmind zabkamrára és elkülönített széna-, egyszersmind szalmarakhelyre van igénye ; a többi tisztek az II.y helyiségeket a szállásadóval közösön is kaphatják. 9. Azon tábornokoknak és ezredes-dandárnokoknak, kik a hadjáratra kiinduláskor szekereknek magukkal vitelére jogositvák, száraz, elzárható és oly terjedelmű kocsiszinre van igényük, melyben annyi szekér fér el, a mennyinek vitele számukra szabályszerüleg engedve van. 59*