Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.
Irományszámok - 1878-135
280 CXXXV. SZÁM. Az átadott tárgyaknak használható állapotban való fentartása az átengedőt terheli. Ha az átvett tárgyak visszaadásának esete áll be, akkor azok — a rendes elhasználás következményeit leszámitva — oly állapotban adandók vissza, a minőben átvétettek. Valamely tárgy megromlása vagy hiányzása esetében, a katonai igazgatás a csapatnak és azon személyeknek, kiknek az II.lető tárgyat használatul átengedte, minden hibájáért felelősséggel tartozik, de nem a véletlen esetért vagy az elhasználás következményeiért. A katonai igazgatás tehát a kártérítés teljesítésének kötelezettségétől, csak annak igazolása által szabadithatja meg magát, hogy a kár elhárithatlan véletlen, vagy oly egyén cselekedete által, kinek vétkeért szavatossággal nem tartozik, vagy a kárvallott saját hibája által okoztatott, avagy hogy a kár, a rendes elhasználás következménye volt. Az átengedőnek azonban ezen felelősségből származó kárpótlási igényét, a tárgy visszaadása után, legfeljebb egy év alatt kell a biróságnál érvényesítenie, minthogy különben keresetjoga elévül. 36. §. Ha valahol oly laktanya áll fenn, melyet egy vagy több szomszéd község közösen engedett át, az II.lető őrségi helyen kipuhatolt férőhelyek egészen soha sem vétetnek igénybe, hanem azoknak oly része, mely a laktanya férhelyének megfelel, szabadon hagyandó. 37. §. Minden ujonan felállitott s nem a kincstár tulajdonába tartozó laktanyáért, a 31. §-ban megállapított s a férhely után számítandó megtérítés fizetése azon nappal kezdődik melyen az épület az elfoglalásra alkalmas és egyéb követelményeknek megfelelő állapotban, a katonai igazgatás rendelkezésére átengedtetett, habár a tényleges beköltözés később történnék is. HARMADIK FEJEZET. Különös határozatok az ideiglenes (átvonuló) beszállás olást II.letőleg. 38. §. Az átvonuló beszállásolás terhének arányos viselése, vagy e czélra laktanyák építésének előmozdítása iránt, az 1879-ik évi XXXVII. törvényczikk intézkedik. 39. §. Az átvonulásokra a katonaság átvonuló utai, az étkező (déli) és háló (éjjeli) állomások, valamint ezek mindegyikére a szükséges beszállásolási körök, és pedig egy szűkebb s egy tágabb kör, megállapitandók. Az átvonuló utakat, étkező és háló állomásokat a közös hadügyminister a honvédelmi ministerrel egyetértőleg, a beszállásolási köröket pedig a honvédelmi minister, a főhad-, II.letőleg katonai parancsnokságok meghallgatásával állapítja meg. Olyan ideiglenes beszállásolásnál, mely nem menet közben való átvonulás folytán, hanem egyéb okból igényeltetik, a megszállandó állomások a főhad-, II.letőleg katonai parancsnokság előterjesztése alapján, a honvédelmi minister által határoztatnak meg.