Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.

Irományszámok - 1878-98

XCVIII. SZÁM. 9 sajtóban épen úgy, mint az országházban is kifejezés adatik, oly törvényhozási és kormányintézkedéseket sürget minduntalan, melyek a nem magyar ajkú honpolgárok magyarosításához vezethetnek. Ezen élénken nyII.vánuló törekvése a magyar elemnek a nyelvük és nemzetiségükre féltékeny egyházhiveinknél már rég aggodalmat szült: s miután keleti szertartású egyházunk nemzetiségi jelleggel bir, a fejtegetéseink tárgyául felvett törvényjavaslatnak már csak hírére is egyházhiveinkben az emiitett aggodalom annyira fokozódott: hogy visszatekintve az ez előtt néhány évtizeddel tett hasonló kísérletekre, egyházhiveink attól tartanak : hogy a szóban levő törvényjavaslat a törvényhozás terén egy újabb kezdetét képezi oly törekvéseknek, melyeknek czélja a magyarosítást minden áron keresztül vinni, s melyek a további fejlemények folytán oda irányulhatnak, hogy nemzeti nyelvünknek a közéletben, egyházközségeinkben és templomainkban eddig szabadon gyakorolt használata mindezen terekről lassankint régkép leszorittassék. Nem érezzük magunkat hivatva jelen legalázatosabb felterjesztésünkben annak fejtegetésébe bocsátkozni, hogy mennyire lehet üdvös, vagy ellenkezőleg káros hazánk érdekeire nézve, a magyarosítást czélúl tűzni ki : de miután a szóban levő törvényjavaslatnak, a valóság nem minden látszatja nélkül, több részről II.y czél tulajdoníttatik, hazafias kötelességünknek tartjuk mindenütt, a hová szavunk elhathat, kijelenteni : hogy román nyelvíí egyházhiveink nem viseltetnek ugyan semmi ellenszenvvel a magyar nyelv iránt, — de saját nyelvükhöz és nemzetiségi jellegükhöz oly szívósan ragaszkodnak, hogy ezekből őket bármi módon kivetkőztetni teljes lehetetlenség. Ha a kérdéses törvényjavaslat a magyarositási hajlamnak semmi látszatját sem hordaná is magán, annak esetleges végrehajtása körül bizonyára oly eljárás fogna megindittatni, mely a magyar és a nem magyar elemek közt az annyira szükséges testvéries Összetartás helyett kölcsönös elkeseredést szülne, azt esetről esetre fokozná és végre is a közös haza érdekeire csak veszélyes következményeket vonna maga után; mire nézve talán elég leend általánosságban azon tapasztalatokra hivatkozni, melyeknek részletezésébe ezúttal, a helyzet komolyságát tekintve, nem bocsátkozunk, de a melyek kétségtelenül arról tanúskodnak, hogy az utóbbi időkben a magyar nyelv előnyére a közhatósági közegek részéről a törvény határain kívül eső kísérletek, sőt kötelező rendszabályok is tétettek, II.letőleg alkalmaztattak, s II.y túlkapások különösen a néphez közelebb álló közhatósági közegek részéről egész szenvedélylyel űzettek. A törvényjavaslatnak, melylyei ezen legalázatosabb felterjesztésünkben foglalkozni kénytelenittetünk, egyes intézkedéseit, úgy a mint azokat a lapok közléseiből ismerjük, szemügyre véve, azon pontnál állapodunk meg leginkább, mely a már hivatalban levő néptanítókra nézve akkép intézkedik, hogy ezek hat év alatt kötelesek legyenek a magyar nyelvet annyira elsajátítani, hogy az „azon való" tanítási képességüket vizsgálattétellel igazolhassák, és csak az életük ötvenedik évét betöltött tanítókra nézve enged kivételt, még pedig úgy, hogy a kivételes esetekre nézve, a felekezeti tanítókat is bele értve, csak a vallás- és közoktatási minister határozhat. Eltekintve ezen intézkedésnek utolsó részétől, mely egyenesen egyházi autonómiánkba ütközik, az egészre nézve előáll az, a mi különben is az egész törvényjavaslatot szerintünk legjobban jellemzi, tudniII.lik a gyakorlati kivihetlenség ; tudva van ugyanis : miszerint — hogy más felekezetek iskoláira ne terjeszszük ki figyelmünket — metropoliai tartományunkban és különösen oly vidékeken, a hol a magyar nyelv a köznépnél használatban nincs, jelentékeny, hogy ne mondjuk, túlnyomó része a működő tanítóknak az eddigi viszonyokból kifolyólag vagy sehogysem, vagy pedig csak igen hiányosan birja a magyar nyelvet úgy, hogy ezek a magyar nyelvet tanítani, és a mit a törvényjavaslat az „azon való" szókkal szándékba venni látszik, t. i. magyar nyelven tanítani egyátalában nem képesek. Ehhez hozzájárul még azon sajnos körülmény is, hogy az átalán véve szegény egyházközségeink által fizetett népiskolai tanitóknak évi fizetése csaknem kivétel nélkül aránylag oly csekély, hogy azzal a néptanító mindennapi szükségeit fedezni nem birja, hanem sanyarú háztartása érdekében szabad idejét más egyéb kereseti foglalkozásra kénytelen fordítani. FŐRENDI IROMÁNYOK. III. 1878/81. < 2