Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.

Irományszámok - 1878-122

GXXir. SZÁM. 167 6) az építési alapnak részint kincstári sinek szállításából, részint pedig az építési és felsze­relési szerződések és okiratok után járó bélyeg és II.letékekből eredő, s összesen 488,286 frt 69Va krban egyezségII.eg megállapított tartozását az ezen összeg után az 1873. évi július 6-án kelt egyezség alapján felszámitható késedelmi kamatokkal együtt, jelen kölcsön értékesítése után azonnal a magyar államkincstárba befizetni, különben a társulatnak kijáró állami biztosítási előlegek mindaddig vissza fogván tartatni, mig a fentebbi összegekre nézve az államkincstár kielégítést nem nyerend. Azon esetre pedig, ha a jelen kölcsön értékesítése 1876. év végéig bármi oknál fogva eszközölhető nem lemé, a kormány fentartja magának a fentebbi tartozásnak megfelelő számú kölcsön-czímleteket, és pedig azon árfolyam mellett, melyszerint az 1. §-ban emiitett külön biztosítás számíttatott, a társulattól bármikor bekövetelni s azt a fentebbi tartozás kiegyenlítéséig akár zálogban tartani, akár pedig a társulat terhére és veszélyére önhatalmúlag értékesítve, ezen tartozás törlesztésére fordítani, mely felhívásnak a társulat engedelmeskedni köteles. Önként értetik egyébiránt, hogy a társulatnak azon, az 1867. évi június hó 22-iki pótegyezmény 10. czikkelyében gyökerező kötelezettsége, miszerint az építési ügyletből származó bélyegdíjak és II.letékeknek a fentebbi b) pont alatt számba nem vett részét az államkincstárnak az üzleti számla terhére szintén megtéríteni tartozik érintetlenül, marad. 8. §. A társulat kijelenti, hogy a jelen szerződés által a vasút építéséből akár a magyar, akár az osztrák kormány ellen netán támasztható, bármi néven nevezhető igényei teljes kielégí­tést nyertek; s hogy ugy az ezen ügyletekből, mint a kormány s társulat, II.letőleg vállalkozói közt létezett anyag-szállitási szerződésekből eredhetett minden kártalanítási igényekről végképen lemond, biztosítván a kormányt, hogy sem maga, sem harmadik személyek ezen ügyletekből folyható kártalanítási igényeket az államkincstár ellen támasztani nem fognak, s magára vállalja az e részben harmadik személyek által esetleg netán mégis támasztható kártalanításokra nézve a szavatosságot és teljes jótállást. 9. §. Jelen szerződés a társulatra nézve azonnal érvénybe lép, mihelyt ezt a legközelebb összehívandó közgyűlés helybenhagyta, a kormányra nézve pedig akkor, ha az e részben leg­közelebb benyújtandó törvényjavaslat törvényerőre emelkedett. Kölcsönösen megállapíttatik, hogy a mennyiben a társulati közgyűlés, vagy a törvény­hozás ezen szerződést meg nem erősítené, egyik fél sem lesz jogosítva, a szerződésből valamely jog vagy követelés elismerésére következtetést venni, és egyátalában e szerződést követelései­nek alapjául venni. 10. §. Ezen szerződés két eredeti bélyegmentes példányban állíttatik ki, melyek egyike a kormány, másika a társulat kezeiben marad. Kelt Budapesten, 1876. évi áprII. hó 8-án Péchy Tamás s. &., Cs. kir. szab. kassa-oderbergi vasút : közmunka- és közlekedési m. kir. minister. Aßhly s. k. M.€tÍstVC s. h. Széli Kálmán s. h, (p. H.) m. kir. pénziigyminister.

Next

/
Thumbnails
Contents