Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
42 CCCXXI. SZÁM. fogságbeli élet a szabadságban megszokott aránylag jobb élettel, annál behatóbb és veszélyesebb leend a fogság az egészségre és életre nézve és pedig épen a fogság első idejében. Gyéren támadnak itt akut válságok, súlyosabb akut betegségek vagy öngyilkossági esetek. Azon okok hatása többnyire lassanként nyilvánul, a test hónapokon, éveken át sorvadásnak indul, mig végre idült életveszélyes betegségek, aszkór, vízkor stb. fcjl£(Li2k ki. Azért sok egyénre, különösen a hosszú tartamú büntetésre Ítéltekre nézve az els'ő 5—6 év a legveszélyesebb, később a fegyházi élet, ugy a lélekre, mint testre nézve szokássá válik és elveszti specifikus kártékony hatását, mint a szokatlan éghajlat az emberre nézve, midőn ez már akklimatizálta magát. Ezen hatás önként érthetöleg különösen azoknál áll be, a kik először kerülnek fegyházba, kivált, ha a jobb osztályokhoz tartoznak, ellenben kevésbé azoknál, a kik már többször visszaestek és egyszersmind — a mint az többnyire szokott lenni — proletariátusból kerülnek ki. Ennélfogva ugy ezen, mint a következő kérdések megfejtésénél mindig különbséget kell tenni a bűntettesek két nagy kategóriája, t. i. a szokásos gonosztevők és azok között, a kiknek életében a bűntett egyedül áll és a kik többnyire szenvedélyek, vagy a körülmények és könnyelműség véletlen találkozása folytán lettek bűntettesekké és a kiket én — hogy rövid kifejezéssé] élhessek — a „szokásos gonosztevők"-kel ellentétben (az angolok példájára „Casual") „esetleges bűntettesek"-nek nevezek. A „szokásos gonosztevők" legtöbbnyire a proletariátusból kerülnek ki, zsenge gyermekkoruktól vagy ifjúságuktól kezdve bűntettesek körében éltek, rendszerint semmiféle tulajdonképeni hivatással nem birtak ; ezek kora ifjúságuk óta többet élnek a börtönökben és fegyházakban, mint szabad állapotban ; a szabadságban még sokkal kevésbé élnek egészségszerüleg, mint a fogságban, a hol éltök szigorú fegyelem és rend által szabályoz tátik. Éltük a szabadságban egyrészt legnagyobb szükség, nyomor és nélkülözés, másrészt torkosság, élvvágy és erkölcstelenség között ingadozik és igy már gyengült vagy romlott testet és erkölcstelen szokásokat hoznak magukkal a fegyintézetbe ; minélfogva önként következik, hogy a bűntettesek ezen osztályában még a legjobban szervezett fegyintézetben is az egészségi állapot átlag rósz és a halandóság rendkívül nagy. Azon szokásos gonosztevők, a kiknek a fegyintézetekben tiz évnél hosszabb büntetést kell kiállaniok, nagyobb részt már többszörösen visszaesők voltak, minél fogva a tiz évnél hosszabb büntetésre itélt fegyenczek között a visszaesők kategóriája majdnem egészen egybevágó a szokásos gonosztevők kategóriájával. Ugyanazért a visszaesőkre vonatkozólag nem kell feledni, hogy ha azok a hosszú tartamú büntetés lejárta előtt elhaláloznak, ezen korai halál, a mennyiben reá a büntetés egyátalán befolyással volt, nem annyira utolsó fogságuk, mint inkább valamennyi megelőző börtön- és fegyházbüntetések következménye. Egész mások a viszonyok az „esetleges bűntettesek" kategóriájában. Ezek előélete többékevésbé feddhetlen volt, midőn a fegyházba jutnak, rend szerint koránt sem oly romlottak, mint a szokásos gonosztevők, részben a társadalom jobb osztályai közül, sőt nem gyéren a vagyonosabbak és műveltebbek közül valók, a kik többnyire már bizonyos életpályával birtak és rendes egészséges életet éltek. Ezeknél tehát annál nagyobb az ellentét a jelen és a múlt között és azért egészségük és életük — mint már említtetett — épen a fogság első éveiben van leginkább veszélyeztetve, mint sem a későbbi években. A hosszú tartamú fogságra itélt fegyenczek között ők képezik a nem visszaesők nagy tömegét, miért is a mellékelt statisztikai kimutatásokban ezen két kategóriát, a visszaesőket a nem visszaesőktől elkülönítettem. Felette érdekes a fogság tartamának viszonya az elmeháboradáshoz és Öngyilkosságokhoz. Már egy korábbi munkámban, a mely 1853-ki évi jelentésem függelékét képezi és melyet később az „allgemeine Zeitschrift für Psychiatrie" folyó-iratban közöltem, melynek 58 eset észlelése szolgál alapjául, kiemeltem, hogy elmeháborodások aránylag gyakrabban fordulnak elő az „esetleges" bűntettesek sorában, mint a „szokásos gonosztevők" között 3 és hogy ezen elmeháborodások átalában
