Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
290 CCGXXI. SZÁM. szerübb büntetésnek mutatkozott; a mihez ä talált kincs elkobzása is járulván: e két büntetés —* elegendőleg reagál a nyerészkedési ösztönnek ezen szakaszban megjelölt nyilvánítása ellen. A 350. §-hoz. Vétséget követ él, és 6 hónapig terjedhető fogházzal büntetendő, a ki másnak tulajdonát képező' dolgot, ha az vétlenségből vagy tévedésből az ő birtokába jutott, elsajátítja. Az a kinek a pénztárnok nagyobb összeget fizet ki, mint a mennyi neki jár; az, a kinek más pénzével terhelt levele, vagy másnak vagyona tévedésből átadatik — például a nevek egyenlősége következtében; az, a kinél valakinek esernyője, tárczája, órája vagy más ingósága hagyatott : mindenik esetben véletlenségből Yàgy tévedésből juthat, illetőleg jutott, vagy az egész átadott dolog, vagy egyik részének — az Őtet nem illető fölöslegnek birtokába. Mindezekre tehát -— ha azt, a mi őket nem illeti, eltulajdonítják — a mennyiben csalás nem forog fenn : a 350. §• lesz alkalmazandó. Ezen szakasz esetei — kivételt képeznek a 341. §. alól, s minthogy külön ismérveik megállapítása mellett büntetésükről is külön törvény rendelkezik : ez okból — azon átalános szabálynál fogva — in omni legum ordine specialia derogant generalibus — nem mint sikkasztás, hanem mint jogtalan elsajátítás lesznek büntetendők. A sikkasztás ugyanis feltételezi: hogy a dolog, a tulajdonos tulajdoni és rendelkezési jogának fenntartása mellett jutott legyen a sikkasztó birtokába vagy birlalatába: ez nem forog fenn a 350. §. esetében. A sikkasztás esetében — ha ez nincs is külön kimondva a törvényben — a dolog mindig vagy megőrzés, kezelés, értékesítés vagy feldolgozás czéljából adatik át ellenben : a 350. §. esetében minden utasítás és megszorítás nélkül ugyan, de tévedés vagy véletlen következtében jut a dolog az eltulajdonitónak birtokába. Különbség tehát igen is fennforog a két cselekmény közt — s az utóbbi kevésbé súlyos, mint a sikkasztás. Controversiáktól itt sem vagyunk mentek, s Ülpianus hagyományául marad fenn egy eset, — melynek mikénti elintézése ma is vitás maradt. Carrara azt mondja: hogy az esetben, ha az, kinek valamely dolog átadatik, már az átvételkor tudja, hogy az őt nem illeti, és a tévedést még is felhasználva, azon dolgot átveszi és eltulajdonítja: lopást követ el; ellenben, ha csak később jő rá, hogy illetéktelenül vette át a dolgot: ez esetben appropriazione indebita forog fenn. Mi nem osztjuk e véleményt, s törvényjavaslatunk szövege sem támogatja azt. De az olasz törvényjavaslat sem fogadta el a nagy tudós által megállapított e különböztetést, mert a 456 czikk 3. pontja minden megkülönböztetés nélkül egész átalánosságban intézkedik, s az appropriazione indebita vétségében bűnösnek mondja mindazt: „S-o chiunque si appropria dolosamente cose altrui, di cui é venuto in possesso in con~ equenza di un errore o di un caso fortuito. A jogtalan elsajátításnak megkülönböztetése a csalástól — a mely bűntetthez igen közel áll: a csalásról szóló fejezet indokaiban lesz megkisérlendő. A 351. §-hoz. A jogtalan elsajátítás vétségét követi élj és 6 hónapig terjedhető fogházzal, valamint 10 OÙ frtig terjedhető pénzbüntetéssel tüntetendő: a ki az ő, vagy másnak tulajdonához tartozó ingé dol~ got, a tulajdonos beleegyezésével, vagy ennek részére f a haszonélvezőtől, vagy zálogbirtokostől r vagf attól, a kit a dologra nézve használati vagy visszatartási jog illet, jogellenes czélból elveszi*
