Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
CCCXXI. SZÁM. 19 szövetségi büntető törvényjavaslatban a fegyházbüntetés leghosszabb és legrövidebb tartama másként állapittassék meg, mint ez a porosz büntető törvénykönyvben történik, különösen, hogy a minimum két évről egy évre, a maximum húsz évről tizenöt évre szállíttassák le, F. é. január hó 7-én kelt becses válasziratában Nagy méltóságod a tett javaslathoz hozzájárult és ennek folytán az eddigi előmunkálatoknál egy év a fegyházbüntetés legcsekélyebb, és tizenöt év a fegyházbüntetés legnagyobb mértékéül fogadtatott el. Azon" értekezletek alkalmával, melyek néhány nappal ezelőtt ministeriumaink kiküldöttjei által a magánfogság kérdése és az erre nézve az északnémet szövetségi büntető törvényjavaslatba felveendő intézkedések felett folytattattak, azon kérdés is szőnyegre került : vájjon a fegyházbüntetés maximalis mérvéül előirányzott tizenöt évi tartam. nem volna-e talán a szükségen túl magasra kiszabva. Nagyméltóságod kiküldöttjei, nevezetesen Dr. Wichern főconsistoriaüs tanácsos ur azon nézetnek ad kifejezést, hogy kívánatos volna az időleges fegyházbüntetés leghosszabb tartamát tizenöt év helyett tiz évre szabni és e tekintetben főleg következő indokokat hozta fel: A tiz évi fegyházbüntetés, ha ez ugy hajtatik végre, hogy e büntetés teljes komolysága érvényesül, tartamára nézve elég hosszú, kivált ha nagyobb része magánelzárásban hajtható végre. A mi ezen tiz évi időn túl megyén, az inkább arra szolgál, hogy a büntetés végrehajtásának czélját veszélyeztesse, mintsem hogy azt előmozdítsa; sőt azon veszély forog fenn, hogy az a jó, a mi tiz év alatt eléretett, ezen időtartam túlhaladásával részben veszendőbe megy. Kétségkívül el kell ismerni, hogy nem a büntetés foka az, a mi nagyobb biztosítékot nyújt a jogsértés ellen és ugy a büntető jogtudományban, mint a büntető törvénykezési gyakorlatban alig vitás már azon állítás, hogy a törvénykönyvben túlmagasra szabott büntetések épen az ellenkező hatást idézik elő és a helyett, hogy a jogbiztonságot emelnék, csökkentik. Ha immár a büntetés foganatba vételével megbízott közegek tapasztalataik alapján bizonyítják, hogy a túlságosan kiterjesztett fegyházbüntetések a büntetés végrehajtásának czélját inkább hátráltatják, mintsem előmozdítják, és hogy a tiz évet felülmúló fegyházbüntetés túlhoszszunak tekinthető : akkor a törvényhozó nem odázhatja el azon kérdés megfontolását : vájjon a büntető törvénykönyvben a fegyházbüntetés maximális tartamát a fennebbi mértéken túl terjedőleg állapitsa-e meg? Ugyanazért szívesen kész vagyok eme kérdés megvitatásába bocsátkozni. Minthogy az északnémet szövetségben ez idő szerint hatályban lévő büntető törvénykönyvek nagyobbára a fegyházbüntetés leghosszabb tartamául sokkal nagyobb időtartamot állapítanak meg, — például a szászországi 1868. évi október hó 1-ről kelt felülvizsgált büntető törvénykönyv azt harmincz évre teszi (32. czikk), — annak 15 éven alóli leszállítása tehát felette életbevágó változtatást képezne és könnyen az igazságszolgáltatást veszélyeztethetné : ennélfogva szükséges, hogy az ilyetén leszállításra irányzott netaiáni javaslatok oly vélemények tekintélyével támogattassanak, melyek a büntetés foganatosítására hivatott közegek köréből erednek. Ehhez képest bátorkodom Nagyméltóságodat tiszteletteljesen megkérni : méltóztassék a fontosabb fegyintézetek főnökeinek — a mennyire lehet, néhány Poroszországon kivül eső fegyintézet főnökeinek is — véleményét meghallgatni az iránt: vájjon és esetleg minő okokból vélnék az időleges fegyházbüntetés leghosz* szabb tartamának tiz évre való leszállítását ajánlhatónak ? Különös becset kölcsönözve ezen véleményes nyilatkozatoknak, ha ezek a szerzett tapasztalatok köréből gyakorlati bizonyítékokat szolgáltatnának arra nézve, hogy a büntetés foganatosításának a végrehajtott tiz évi büntetés által elért eredménye a fegyenezeknél minő irányban és miképen csorbittatott vagy gyengittetett meg ismét a büntetés tartamának továbbterjesztése által? 3*
