Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
122 CCCXXI. SZÁM. 2. ka az állított tény oly büntetendő' cselekményt képez, mely miatt a bűnvádi eljárás csak sértett fél indítványára indítható meg, s az erre jogosított ily indítványt nem tett, vagy indítványát visszavonta ; 3. ha az állított tényre nézve végérvényes felmentő' ítélet, vagy megszüntetési határozat hozatott; 4. ha a vádlott előzetesen nem igazolja, hogy állításának czélját, jogon alapuló magánérdek, vagy a közérdek előmozdítása képezte. Szabad államban nem lehet követelni, hogy az emberek a becstelenekről, a gazokról is mindig csak jót mondjanak, vagy hallgassanak. Ez tűrhetetlen állapot lenne, ilyent csak az absohitismus tervezhet saját eszközeinek oltalmára. A mi törvényjavaslatunk távol áll ily természetellenes, egy egészséges állami és társadalmi rendszerrel össze nem egyeztethető', de azonfölül még esztelen követeléstől. A törvényjavaslat megnyitja a törvénykezés sorompúit annak, a ki bűnnel vagy becstelenséggel vádolt valakit, különösen, ha ez közhatósági közeg, hogy bizonyítsa állítását; a törvényjavaslat büntetlenséget biztosit, s még becsületsértés miatt sem bünteti a megtámadót az esetre, ha a tény, melylyel sértett személyt vádolta — való. Ha valaki nyilvánosan azzal vádolja az orvost, hogy szakmáját illetőleg tudatlan, hogy ennek vagy amannak halálát okozta, és ha e miatt az orvos által biróság elé vonatik, a bizonyítás meg van engedve. Ha bebizonyítja, a mit mondott, nem fog bűutetettni ; sőt esetleg az állítólagos rágalom miatt ő ellene kért büntetés helyett az orvost érheti a 280. §-ban megállapított büntetés. De mint emiitök, nem föltétlen e bizonyítási jog. A magánéletnek sem a törvénybe, sem a köz-, sem pedig egy jogosult magánérdekbe ütköző viszonyai előtt el vannak zárva a törvénykezési discussionak utjai. A felvilágosodott törvényhozás nem fogja megengedi, hogy egy nő erényének rágalmazója a törvényszéki terem komoly méltóságát szennyezze be azon való vagy hamis adatok elősorolásával, költött vagy valódi bizonyítékok bonczolgatásával, melyekkel a máimagában véve is ocsmány állítását támogathatónak tartja. A nemtelen boszu, vagy az utálatos csacskaság veszélyeinek fokozására nem szolgálnak eszközül a törvénykezés formái; erre nem alkottattak bíróságaink. Ilynemű bizonyítást visszautasít a művelt világ valamennyi büntető törvénykönyve. De ezen esetnél nem lehet megállani ; az eszme átalánositandó, s ezen szempontnál kezdődik a nehézség. Irányeszmétil el lehet fogadni Angliának egyik újabbi törvényében az úgynevezett Lord Campbell's Act Ötödik fejezetében létező intézkedést, mely szerint a valónak bizonyítása csak az esetben képezhet védelmet, hogy ha a terhelő vádak a közjó érdekében hozattak nyilvánosságra; azonban ezen határvonal igen szűk; mert nem csupán a közérdek jogosíthat fel valakit más ellen egy ennek kellemetlen igazság megmondására, hanem bármely jogos magánértlek is. Ha valaki megkérdez engemet, hogy becsületes ember-e A, a kit ő pénztárnokául akar felfogadni, és én tudom, hogy ezen egyén lopás miatt meg volt büntetve, és ezt a megkereső barátom érdekének oltalma végett neki megírom s e miatt A által biróság elé idéztetem, ha a magánviszonyoknak csupán közérdekből való felderítését engedi meg a törvény, daczára annak, hogy a tény való, el fogok ítéltetni becsületsértés miatt. A Campbell's Act határvonaló tehát, mely egyébiránt a Libel szempontjából helyes, általunk ki volt tágítandó, s ez okból vétetett fel a 252. §-ba ennek 4. pontja. A kérdéses intézkedés kiterjed a 251. §. 1-ső pontjában meghatározott esetre is, melynek rendelkezését azonban nem megszorítja, hanem kitágítja. Mig ugyanis ezen pont szerint a közhivatalnok elleni állításban vagy kifejezésben foglalt vád csak az esetben lenne bizonyítható, ha az hivatalának gyakorlatára vonatkozik, a 252. §. 4 pontja az igazolást kiterjeszti a közhivatalnok magánéletére és viszonyaira is, ha előzetesen beblzonyittatik, hogy az állítás czéiját jogon alapuló magánérdek, de különösen, ha e czélt a közérdek képezte.
