Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

CCCXXI. SZÁM. 109 IF. melléklet a 321. szánnH irovnányhoz. ; Folytatása a Mntetí íöryénykönyv iioítóínat ; Részletes indokolás. XVII. FEJEZET. A rágalmazás és becsületsértés. Hasonlítsuk össze egymással a legújabb büntető törvénykönyveket és törvényjavaslatokat és észlelni fogjuk, hogy azoknak kivételével, melyek egy másik állam ilyne mü törvényének után zatai: nincs kettő, a melyeknek a becsület elleni delictumokról szóló intézkedései, lényegesen ne különböznének egymástól. Ha pedig a jogtudósok munkáiban keressük az irányzatot : biztos tájékozás helyett valódilag még csak itt jutunk a tulajdonképeni zavar és ellenmondások tömkelegébe. E nem örvendetes jelenség két főokra vezethető vissza. Az egyik: hogy a becsületnek fogalma körül a legmesszebb menő eltérések állanak fenn; a második: hogy a becsületsértés súlyosabb faja a\ rágalom, és annak enyhébb faja az injuria közt az elhatárolás átalános alapja még nem találtatott fel. A becsület fogalmának meghatározásával nem foglalkozhatunk. Azon kérdés megoldása: mi a becsület? sőt azon közelebbi kérdés is, hogy mi képezi azon tény, — helyesebben fogalom béltartalmát, melynek a becsület elleni delictumokra megállapított büntetések általi oltalmát czélozza a törvény? nem képezheti a jelen munkálat feladatát: gyakorlati czélnak teljesen megfelel, ha kimondjuk, hogy a törvény a becsületet, mint a személy oly tulajdonságát, melynek ez a társadalom többi tagjai általi külső' elismerését követelni jogositva van, alapul elfogadva: azt mint jogot, e jognak mások általi külső megtámadása ellen büntetési sanctio által oltalmazza. Feladatunk a törvényjavaslat XVII. fejezete elveinek s intézkedéseinek indokolása lévén: a messzebb fekvő elméleti szempontokra, a mennyiben ez czélunk tekintetéből szükségesnek mutatkozik — csak ott fogunk kiterjeszkedni, a hol ez által legközelebbi feladatunk czéljából mulhatlanulszükségesnek mutatkozik. Két átalános tételt mindazonáltal mármost ki kell emelnünk: Az első' az : hogy az ethicai, a benső becsület, az embernek azon tudata, hogy magatartásában, cselekményeiben és viseletében, mindig és szigorúan az erkölcsiség fensőbb, magasztosabb irányzatát követi — r becsület, mint isteni szikra — nem tárgya a büntető jognak és a büntető törvényeknek. A becsület ezen felfogás szerint: az ember lelkületének egy magasabb princípiummal való Összhangzatában, s a külviszonyoktól független önmeggyőződésében állván: külső elismerésre nem szorul, következőleg a rágalom és sértés által meg sem is érinthető. A második az: hogy a becsület, mint a törvény által védett objectum, az egyesnek a polgári társaság többi tagjaihoz való viszonyát föltételezi, s hogy az — nem absolut, hanem lényege, ugy mint béltartalma azon viszony által határoztatik meg, melyben a társadalom tagjai egymás iránt léteznek. Következik ebből, hogy az oltalom iránti jog nem terjed ki a személy állítólagos, vagy valódi különös érdemeinek, kiváló állásának, vagy más rendkivüli tulajdonságainak kényszerítő elismerésére, valamint nem terjed ki valamely társadalmi osztály, vagy felekezet vagy az ezekhez tartozó tagoknak külön felfogására a becsületről, illetőleg saját becsületükről. Sem az önnön tökély iránt követelt veneratiót, sem az osztály külön fogalmait és igényeit nem oltalmazza, s büntetési sanctioval nem czélozza elismerésre juttatni a büntető törvény.