Főrendiházi irományok, 1875. IV. kötet • 159-239. sz.
Irományszámok - 1875-182
OiXXXÏL SZÁM. 75 tőkék ki is niaítaítiikj sőt a Bethlen Gábor által javadalmazott gyulafehérvári (jelenleg nagyenyedi) collegium részére a dézsmakárpótlás czímén még az 1868. évi vallás- és közoktatási költségvetésbe (szükséglet 40. fej. 4. czim 19. rovat) 3545 frtnyi járulék felvétetvén, ezen javadalom kamarai járandóság czimén (1875. évi költségvetés szükséglet 18. fej. 4. czim 8. rovat) ugyanazon összegben mai nap is változatlanul fizettetik; mert 2. a kincstár a nevezett alapítványokkal terhelt dézsmák kárpótlási tőkéit megkapta és felvette, és igy a kárpótlás elvei szerint e tőkékből a rajtuk fekvő terheket mindaddig viselni tartozik, mig a váltságtőkéket ki nem szolgáltatja. A kincstárnak ezen alapítványi járulékok kiszolgáltatására vonatkozó kötelezettségét nem változtatná meg a dézsmának púra fiscalitási természete sem, mert feltéve, de meg nem engedve, hogy a királyföldi dézsma pura fiscalités természetével birt volna is, az 1853. évi május 29-én kelt erdélyi ősiségi patens 24. és 26. §. a pura fiscalitásokra kimondotta az, „uti possidetis" elvét; ha tehát a kérdéses alapítványokkal terhelt dézsmák elidegenith étlen vagyont képeztek volna is, ezen alapítványok és adományozások kérdés alá épen ugy nem jöhetnek, mint többé nem a szász evangélikus papság s a helvét nagyenyedi collegium stb. javára tett alapítványok és adományok. A fennebb előadottak kétségen kivül helyezik azt, hogy a kérdéses járulékok nem kegyelemből, nem időlegesen adott segélyek, hanem felségjoggal tett Örök alapítványok alapján a kincstárt magánjogilag is terhelő s törvény utján érvényesíthető tartozások. Világos jog tehát az, melyen a Terézárvaház alapitványai nyugszanak ; mivel azonban ezen járulékok nélkül az árvaház rendeltetésének megfelelni képtelen, azok kiszolgáltatását nemcsak a jog, hanem a fennebb röviden megérintett azon emberbaráti, politikai, továbbá magyar nemzeti érdekek is igénylik, melyek az árvaháznak, mint magyar intézetnek a királyföldön leendő fentartását sürgősen követelik. Ezen indokok egyik legfontosabbika az, mely Mária Terézia alapitó levelének is foeszméjét képezi: iparos polgárok képezése, s ez által a magyar polgári elem fejlesztése. Erdély lakosainak, jelesen a magyarságnak és székelységnek is legnagyobb része a földmiv eless el, a gazdasággal foglalkozik. A foglalkozás ezen ágát nagy mérvben emeli, ha az ahhoz megkívántató eszközök és szerek helyben készíttetvén, a mezőgazdaság mellett a gazdasági ipar is gyökeret ver s mig ezen ipar az általa szolgáltatott eszközökkel a gazdálkodásnak okszerű, s belterjes űzését előmozdítja, addig a gazdászat emelkedése az iparos foglalkozás terjedését, az iparos osztály fejlődését s azon polgári osztály képződését eredményezi, melynek létezését egészséges nemzetgazdasági viszonyok s az ország érdekei kiváló mérvben igénylik. A gazdasági ipar előmozdítása azonban sok tekintetben összefügg a házi iparral, mely a közönséges használatra szolgáló czikkek készitését jobbára ugyan a házi szükségletek kielégítésére, de sokszor kereseti mód gyanánt üzletileg gyakorolja, s az iparos foglalkozásnak alapját képezi. A házi iparnak ott, hol hiányzik, megteremtése, a már létezőnek fejlesztése s erősbitése, s ezen tul a szoros értelemben vett kézművesség terjesztése és iparos polgárok kiképezése helyet foglal már az alapitó levélnél fogva a Terézárvaház működési keretében, mely intézet ezen rendeltetésénél fogva a magyar polgári elem fejlesztésére s erosbitésére kiváló mérvben hivatva van. A fennebb előadottakból világos, hogy a Terézárvaházat illető alapitványi járulékok kiszolgáltatását a törvény és igazság követelik, jelentékeny emberbaráti és nyomós közérdekek pedig sürgetőleg javallják. Midőn azonban ezen járulékoknak az államköltségvetésbe felvételét és megszavazását kérem, szükségesnek látom kijelenteni, hogy a mint ezen járulékok folyóvá tétele által az árvaház 10*
