Főrendiházi irományok, 1875. IV. kötet • 159-239. sz.
Irományszámok - 1875-209
288 CÖIX. SZÁM. kamatok, gyakran 3—4 évig tartó perfolyam alatti egybevonással, sokszor a kölcsönzött tökét jóval felülmúlták, mely esetben épen úgy, mint a felek által szabadon megbatározott, gyakran 200—-300%-ig terjedő kamatok megítélésénél — törvényes intézkedések hiányában — az igazságot szolgáltató bíró azon kellemetlen helyzetbe jutott, hogy lelkiismerete s meggyőződése ellenére oly Ítéleteket volt kénytelen mondani, melyek nem egj f pénzszükséggel küzdő állampolgár anyagi végelpusztulását alapították meg. Mindezeknél fogva a bizottság a maga részéről a beterjesztett törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlja, következő javaslatba hozott módosítások mellett: 1—6. §§-ok változatlan elfogadását javasolja. A 6-ik §-ban a képviselőházi szövegezésnek a következő szöveggel leendő felcserélése ajánltatik : Felhozatott a bizottságban, hogy a jelen törvényjavaslat életbe léptetése esetében könnyen megtörténhetik: miszerint a hitelező nagyobb összegről állithatna ki kötelezvényt, mint a valósággal felvett kölcsön összege, mi által a tŐkeuzsorának nyílnék tág tere. Ily esetben, ha a törvény szerinti bizonyítás folytán az elismert, s tényleg felvett kölcsönösszeg közt különbség léteznék: a biró csak a tényleg kölcsönzött, s felvettnek elismert összeget, s az ez után járó 8°/o-tóli kamatokat ítélje meg. A képviselőházi 7. §., valamint a 8. és 9. §§-ok egy számmal magasabban jelzendők. A 7-ik §. helyett pedig elfogadásra ajánltatik következő szövegezés: 6. §. „Ha a kölcsönszerződésben a visszafizetni kötelezett Összeg és a felvettnek elismert összeg között különbség forog fenn: a biró csak a kölcsönszerződésben felvettnek elismert összeget s ennek a felvételtől számított 8%-os kamatait állapítja meg. „Ugyanezen szabály áll az előjegyzésre és a bekebelezésre is." 7. §. „Az 1868 : XXXI. t. ez. % §-a, mely szerint: „Ha a kölcsönről Írásbeli szerződés nem létezik, vagy létezik ugyan, de abban a kamat csak