Főrendiházi irományok, 1875. IV. kötet • 159-239. sz.

Irományszámok - 1875-185

128 CLX&XV. S2ÁM. A társulat előzetesen meghatározott számú s osztályú állomásokat volt köteles előállí­tani. Számra nézve többet állított ugyan elő, mint kötelezve volt; de az első s másodosztályú, tehát a nagyobb állomásokból kevesebbet s a többi osztálybeliekből többet létesitett, ugy hogy tényleg kevesebbet áilitott volna elő, mint a mire kötelezve volt, ha a kormány az engedélye­zéskor fennállott szabványrajzokat nem változtatta volna meg. Ezen változtatás azonban szükségesnek tartatott, a mennyiben az eredeti szabványrajzok szerint létesitendő állomások a forgalom igényeinek egyáltalán meg nem feleltek volna. A bizottság ennélfogva összehasonlító számításokat tett azon költségek közt —• melyek a társulat által az eredeti szabványok szerint előállítani kellett s az ujabb szabványok szerint tényhg előállított állomások munkálatainak megfelelőleg s figyelembe véve az uj szabványok folytán szükségessé vált több felszerelést is, a társulat által e czimen követelt 1.130,000 frtnyi Összeget 301,108 frtra állapította meg. 4-szer. Forgalmi eszközök tartalékrészei. A kormány közegei korábban azon nézetből indultak ki, hogy a forgalmi eszközök tartalékrészei nem számithatók be a forgalmi eszközök részére mértföldenként megállapított összegbe. Minthogy azonban a keleti vasút költségvetésében è czélra más fedezet nem vétetett fel s az engedélyokmány a tartalék beszerzéséről említést egyáltalán nem tesz, ennélfogva ez esetre csakis az accessorium sequitur principali elv volt alkalmazható s meg kellett engedni, hogy a tartalék részek a forgalmi eszközökre megállapított átalányba beszámíttassanak, illetőleg miután ezen átalány már teljesen kimerittetett, az e czimen igényelt 10,000 frt kárpótlási Összegbe vétessék fel. 5-ször. A közigazgatási bejárás után elrendelt terv-változtatások. Ily változtatások leginkább a szomszéd községek s birtokosok érdekében rendeltettek el, de előfordultak az akkori nagy esőzések folytán azáltal is, hogy a kormány elébb szükségesnek nem talált partbiztositásokat, s pályaszin-emeléseket állapított meg. A társulat e czimen 648,000 forint kárpótlást kivánt — a bizottság azonban e tételt 33,935 forintra szállította le. 6-szor. Csatlakozási vonalak tanulmányozása. A társulat a bodzái szoroson át építendő vasút előmunkálataira nyert engedélyt — s azon felül a pénzügyministerium felhivása folytán a m.-vásárhely-szászrégeni vonal részletes terveit készítette el. E czimen 50,000 frtot kért kárpótlásul megállapittatni, a bizottság azonban a bodzái előtanulmányokért egyátalán semmit — a m.-vásárhely-szászrégeni tervekért ellenben a tényleges költségeknek megfelelő 5000 forint kárpótlást hozott javaslatba. 7-szer. A tervek helybenhagyása körüli késedelem. Tudvalevő dolog, hogy a keleti vasút csak nagyon átalános tervek alapján lett enge­délyezve — s ennélfogva az egyes szakaszok terveinek helybenhagyásánál nehézségek merültek fel, melyek két novellaris törvény alkotását tették szükségessé. Azon felül az engedélybe törvényhozási tárgyalása alkalmával egy hiba csúszott be — mely a kis-kapus-nagyszebeni vonal emelkedési viszonyait érdekelte, s mely miatt e vonal tervezete mindaddig helybenhagyható nem volt, mig a mondott hiba kiigazítása iránt a képviselőháznak jelentés nem tétetett. Végre a tervek ezen megbizhatlan volta, számos községnek a vasútépítés folytán kelet­kezhető vizáradásokra felmerült aggodalmai, s a vonaloknak egyes határokon át miként leendő vezetése — valamint a pálya-udvarok elhelyezésére nézve felmerült kérdések, nevezetes tanul­mányokat s tárgyalásokat idéztek fel, melyek a tervek végleges helybenhagyását késleltették. A társulat e czimen 3.221,303 forint kárpótlást igényel, a bizottság azonban e tételt beható vizsgálatok után 485,002 forintra szállította le, e czimen csupán az időközi kamatokat számítván.

Next

/
Thumbnails
Contents