Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-104
CIV. SZÁM. 47 madik sortól kezdve következőkép állapíttatott meg : 1428. Ugyanezen §. c) pontja a főrendi ház izenetében foglalt módosítások szerint elfogadtatott, mindazonáltal azon változtatással, hogy ezen szavak: „legalább is" mint feleslegesek kihagyattak. Ehhez képest a c) pont illető része a következő szöveget nyerte: A c) pont vége pedig a fentebbiek szerint lesz : 1429. A 47. §. második bekezdésére vonatkozó főrendi házi módosítás azon észrevétellel, illetőleg változtatással fogadtatott el, hogy a főrendi ház e részbeni szerkezetében előforduló ezen szó helyett „lakosai" szabatosabb kifejezés czéljából tétetett „adózói" s ugyanezen indokból ehelyett „pótadójukat" elfogadtatott: „adójukat". E szerint a szóban forgó bekezdés a következő szövegben állapíttatott meg : 1430. A 49. §-ra vonatkozó főrendi házi módositványnyal ajánlott szöveg Az 54. §. 4-ik pont e) betűvel jelölt bekezdésre vonatkozó főrendi házi módositáshoz illetőleg megtoldáshoz, mely szerint a következő kitétel „és a legeltetés beálltáig annak tartására mellözhetlenűl szükséges takarmány" felveendő volna, a képviselőház Ezen részletek tervezésére nézve a megye, kerület, vidék, szék, vagy törvényhatósági joggal felruházott város főispánja, illetőleg főkapitánya, főkirálybirója stb. idejéhez képest egy, két, három, vagy négy év alatt 1877., 1878., 1879. vagy 1880. években egyenlő részletekben fizetendők be. „összegének felét meghaladja". „Ha a község az ezen felelősség alapján megállapított hiányt községi pótadó utján fedezi, ahhoz a községnek csak azon adózói kötelesek járulni, kik állami adójukat a községnél fizetik". változatlanul elfogadtatott. nem járulhatott, mert annak elfogadása az adóvégrehajtás kijátszására leginkább azoknak szolgálhatna ürügyül, a kik igás marhájukban különben is kereseti forrással birván, adójuk fizetésére nem képtelenek, — és mert a módosítás