Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.

Irományszámok - 1875-106

m OVI. SZÁM. 119. §-hoz. Már a lipcsei tanácskozmányban átalában elismertetett azon nézet helyessége, mely szerint a vindicatiónak a váltó tényleges birtokosa ellen, a közönséges feltételek közt helye nem lehet. A váltó, mint a kereskedelmi forgalom egyik fizetési médiuma, bizonyos tekintetben kereskedelmi értékpapírnak tekinthető, miért is a vindicatio szempontjából a közönséges adóslevelekkel egy categoriába nem helyezhető. Ehhez járul még, hogy a törvények, a váltó forgalmi képessége érdekében, a váltóbirtokos külső legitimatióját rendszerint elegendőnek tekintik s ez okból a fizetőt a hátiratok valódiságának vizsgálására nem kötelezik. Mindezen körülmények azt követelik, hogy a vindicatio a váltóbirtokos ellenében csak bizonyos feltételek mellett engedtessék meg. E feltételeket jelöli ki a tervezet 119. czikke, mely a k. n. váltórendszabályhoz csatlakozik s a váltóbirtokost, ki minőségét a hátiratok összefüggő és egész ő hozzá lenyúló lánczolatára alapítja, csak az esetben kötelezi a váltó kiadására, ha őtet a megszerzésnél roszhiszemüség vagy gondatlanság terheli. E kérdés azonban a dolog természete szerint a váltóeljárás tárgyát nem képezheti s a per, mely a váltónak volt és tényleges birtokosa közt a tulajdonjog tekintetében keletkezik, a polgári peres eljárás szabályai szerint nyerhet csak megoldást. Végre nem leend felesleges e helyütt kiemelni, miszerint a jelen tervezet, eítéröleg a magyar váltótörvénytől, a megsemmisítési eljárás módozatait azért nem vette fel keretébe mert ezek, mint tisztán alaki cselekvények, a materialis jog körébe nem tartoznak. Budapest, 1875. november 4-én. Perczel Béla s. k., igazságügyminister.