Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
118 GVL SZÁM, HO. §-hoz. Az elévülés megszakítását illetőleg a váltórendszabálytól eltérni és váltójogunk e részbeni intézkedését továbbra is fentartani, nem csak azon körülmény javaihatja, hogy a váltórendszabályban foglalt intézkedés helyessége és czélszerüsége Németországban is gyakran kétségbe vonatott, hanem a tapasztalás is, mely eléggé igazolta, hogy az elévülés megszakításának a váltórendszabályban foglalt módja által a váltói jogok fentartásának lehetősége, a felek minden igyekezete mellett is kétségessé válhatik ; mert nem ritkán történt és történhetik meg, hogy a kereset jóval az elévülési idő előtt indittatik meg, annak kézbesítése azonban a bíróság hanyagsága vagy véletlen akadály miatt, kellő időben nem történvén meg, a fél jogvesztessé lesz, daczára annak, hogy jogát a törvény által kiszabott időben érvényesíteni el nem mulasztotta. Ez ellenkezik az elévülés természetével és értelmével, mely szerint a jog csak ak^ior enyészhetik el, ha kellő időben érvényesítve nem lett. Az elévülés értelmének sokkal inkább megfelel, ha az a kereset benyújtása által félbeszakittatik, mert az, a ki keresetet nyújt be, ép a váltóból származó joggal él s őt a jog nem használása czímén jogvesztettnek tekinteni következetesen nem lehet. Az elévülés megszakításának módjául a kereset mellett a perbejelentés is elfogadandó, s pedig azért, mert lehetnek esetek, midőn a váltóbirtokos kereshetőségének igazolása oly körülményektől függ, miknek elhárítása az elévülési időn belül alaposan nem remélhető ; a jogosság és méltányosság azonban egyaránt megkívánja, hogy az oly váltóbirtokosnak, ki jogát a kereset benyújtása által csak az elévülési idő eltelte után érvényesíthetné, a lehetőség erre nézve megadassék. 111. és 112. §§-hoz. Az első porosz javaslat 282. §-ában volt provisio az iránt, hogy az oly szerződés, mely az elévülési határidők meghosszabbítását czélozza, érvénytelennek tekintessék; mindazonáltal a váltórendszabály végleges megállapításánál ez intézkedés a törvénybe felvéve nem lett; minek okát csak azon körülményben lehet keresni, hogy Németországban, a codificált törvények mellett ez intézkedésnek a váltótörvénybe leendő felvétele szükségesnek nem találtatott. Miután azonban nálunk codificált polgári törvénykönyvre egyhamar alig lehet kilátás, ilyennek hiányában pedig a szóban levő és a váltóperben felmerülhető kérdés megoldása kizárólag a bíróságok belátására bízatnék, a kérdéses elv, tekintettel arra, hogy az elévülési idő megváltoztatását czélzó szerződés az elévülésnek alapul szolgáló fentebb kifejtett indokokkal homlokegyenest ellenkezik; tekintettel továbbá arra, hogy a váltótörvény, mint kivételes és természeténél fogva szigorúbb, az elévülési kérdésekben a köztörvénynél enyhébb nem lehet, váltótörvényünk anyagi részében jövőre is illetékesen helyt foglalhat. A váltót mint formális ügyletet, miként ez már többször érintetett, ilyenné csak az qualificálhatja, ha azon feltételek, miktől annak létezése függ, egyenkint és összesen jelen vannak. Ily szempontból tekintve a dolgot, méltán azt lehetne mondani, hogy ha a feltételek létezése a váltó forgalmához megkívántatik, azok mint qualificálók csak azon időn belől szerepelhetnek, melyhez a törvény hatásukat kötötte ; hogy tehát ezen idő elteltével — mert a qualificáló feltételek hatása megszűnt — az okiratot többé annak, mi az elévülési idő előtt volt, tekinteni nem lehet. Miután azonban abból, hogy a váltói jogok érvényesítésére kitűzött idő eltelt, az elé-
