Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
* HO CVI. SZÁM. sitési mód czélja a gyors kielégítés, úgy ezt gyorsabban alig érhetné el a váltóbirtokos, mint épen a beszámítás által. 89. §-hcz. Azon eltérések közt, melyek az átalános indokolás szerint,. a magyar váltótörvény s a k. n. váltórendszabály intézkedései közt léteznek, a legfontosabbak egyike az, hogy mig a magyar váltótörvény a váltóbirtokosnak az elfogadás hiánya miatt készfizetési viszkeresetet ad, az alatt a váltórendszabály ily esetben csak biztosítási viszkeresetre jogositja fel a váltóbirtokost. Hogy e tekintetben a k. n. váltórendszabály foglalja el a helyes álláspontot, azt hosszasan fejtegetni alig szükséges, s elégnek látszik e tekintetben a váltóigéret természetére és czéljára utalni. A váltóig éret mint formái-ügylet a legszigorúbb magyarázat alá esik, az nem tür meg oly kiterjesztést, mely magával az okirat tartalmával homlokegyenest ellenkezik. Ily kiterjesztésnek tekinthető pedig a magyar váltótörvény szóban levő intézkedése. Ki váltónyilatkozatot ir alá, határozott összeg fizetésére kötelezi ugyan magát, de csak bizonyos időben ; tőle tehát, az ügylet formális természete szerint, a fizetés a kitűzött idő eltelte előtt semmi esetben sem követelhető. Azon körülmény, hogy a fizetési meghagyás az intézvényezett részéről átalában nem vagy csak megszoritással lett elvállalva, legfelebb arra mutat, hogy a váltóügylet bizonyos stádiumában zavar állott be ; de e zavar nem azonos a fizetés megtagadásával, mert nem zárja ki, hogy a váltó lejáratkor az intézvényezés értelmében kifizettessék. A k. n. váltórendszabály nem mondja ki ugyan határozottan, hogy a felek a biztosítás módját és mennyiségét szabadon állapithatják meg; de ezt hallgatag megengedi, mert különben a 27. czikkben a biztosítás módjáról és mennyiségéről nem tenne említést. E helyett czélszerübbnek látszott a felek szabadságát határozottan kiemelni, ez által eleje vétetvén azon controversiáknak, melyek a felek szabadságára nézve keletkezhetnek, s melyek a biztosítási viszkeresetnél csak zavart okozhatnának. A k. n. váltórendszabály 25. czikkének homályos intézkedése folytán a gyakorlatban különféle nézetek támadtak az iránt: tartozik e a váltóbirtokos az óvást a biztosítás megtörténte előtt kiadni a végből, hogy biztosítási viszkeresetet indíthasson? A biztosítási viszkereset alapját tekintve, a fentebbi kérdésre „nem"-mel lehet felelni. A viszkereset ugyanis azon feltevésen alapszik, hogy a váltóügyletben zavar állott be; e zavar tényleges bekövetkeztét tehát annak, ki viszkeresetet indít, igazolni kell; ez igazolás csak az óvás által történhetik és senki sem követelheti, hogy a viszkereset elintézésére hivatott hatóság puszta állítása alapján ismerjen el jogokat és hozzon határozatot. Azonfelül, miután a váltójog átalánosan elismert elve szerint, a váltóbirtokos a viszkereset megindításánál az előzök bizonyos sorrendjéhez kötve nincsen, hanem azok közül tetszése szerint választhat; miután továbbá az előzők értesítése biztosítási viszkereset esetében nem kívántatik meg, önkényt következik, hogy a viszkeresőnek átalában, különösen pedig oly esetben, midőn a megtámadottnak a beállott zavarról tudomása nem lehetett, azon helyzetben kell lennie, hogy jogosultságát a fellépéshez a megtámadott ellen igazolhassa, mit csak ugy tehet, ha az eredeti óvás birtokában van. Mindezekből kitűnik, hogy azok, kik az óvás előleges kiadását kívánják, a viszkereset valódi értelmén nyilván túlmennek s annak teszik ki magukat, hogy ellenükben a biztosítás adása iránti felszólítást is, mint a biztosítás előzetes kellékét lehetne megkívánni. Ily körülmények közt csak helyeselhető a 89. czikk harmadik bekezdésében foglalt intézkedés, mely szerint a váltóbirtokos az óvást a biztosítás megtörténte előtt kiadni nem tartozik.
