Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
102 GVL SZÁM. ugyanis a névbecsült utódait a viszkereset alól felmenteni; mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy a névbecsülö, a most érintett személyek ellen viszkeresettel nem élhet; ellenben élhet e joggal a névbecsült s ennek előzői ellen. Igaz, hogy a jelen tervezet a névbecsülö elfogadónak a névbecsült ellen viszkereseti jogot nem ád, és természetes, mert egyrészről a közbenjárás czélja az elfogadásnál ép a viszkereset elháritásában áll, másrészről az elfogadó névbecsülö csak feltételesen, vagyis azon esetre igéri a fizetést, ha a váltó lejáratkor a rendes utón be nem váltatnék, ellenben a fizetés által a névbecsülö ép ugy, mint bármelyik elözö, váltóbirtokos lesz, ki e minőségben mindenekelőtt attól követelheti kielégítését, kiért fizetett. A névbecsülö fizető a névbecsült irányában meghatalmazottként jelentkezik, ki már e minőségénél fogva is követelheti annak megtérítését, mit a meghatalmazó érdekében fizetett. Hogy a közbenjárás mindamellett a névbecsüítre nézve kétségtelen elönynyel bir; azt hosszasan fejtegetni alig szükséges, mert tény az, hogy a közbenjárás által hitele megóvatik, a váltó, melyért kötelezettséget vállalt, czélját eléri s ö mindössze meghatalmazottjának marad felelős, felszabadulván e mellett azok igényeitől, kik ö utána jutottak a váltó birtokába. 72. és 73. §§-hoz. A 72. czikk első bekezdésében foglalt intézkedés azok után, mik a szükségbeli utalványra nézve felhozattak, külön és ujabb indokolást alig kivánhat. Egészen máskép áll a dolog e czikk második bekezdésére nézve, melyet nem csak saját váltótörvényünk, de a váltórendszabály kivételével, más törvény sem ismer, mely tehát ez okból szorgosabb méltánylást igényelhet. Ha többen ajánlanak névbecsülési fizetést, a váltókapcsolatban álló személyekre nézve nem közönyös az, hogy melyik közbenjáró ajánlata fogadtatik el; mert ettől függ, hogy közülök hányan szabadulnak fel a viszkereset alól; ezért állítja fel az első bekezdés a szabályt, mely a többszörös ajánlatokra nézve irányadóul szolgál. De mi történjék az esetre, ha a most érintett átalános szabály meg nem tartatik? Kell-e ily esetben valakit és mily joghátránynyal sújtani? A tervezet 72. czikkének második bekezdése e tekintetben a köz. n. váltórendszabályhoz csatlakozva azon közbenjárót sújtja, ki hívatlanul — mert az elsőség nem öt illette — teljesíti a fizetést; sújtja pedig ötét az azok elleni viszkereset elvesztésével, kik a jogosultabb közbenjárók részéről ajánlott fizetés által a kötelezettség alól felszabadultak volna. És ezen intézkedés nem csak a legtermészetesebb, de egyszersmind a legigazságosabb is; mert a váltóbirtokos, kinek a jelen tervezet egészen független állást jelöl ki, nem lehet hivatva a váltókapcsolatban álló személyek érdekéről gondoskodni; neki jogában áll a fizetést a lejáratkor követelni, s azt, ha felajánltatik, bárkitől származzék is, elfogadni tartozik; őt a váltó tartalma a közbenjárás keresésére nem kötelezi, tehát nem kötelezheti arra sem, hogy az ajánlatok előnyeit vagy hátrányait vizsgálja. A váltóbirtokos jogi állásával, a váltóforgalom czéljával teljesen ellenkeznék tehát, ha a váltóbirtokos azért, mert az ajánlatok előnyeit vagy hátrányait nem vizsgálta; joghátrány nyal sújtatnék. Miután annak, ki váltót névbecsülésböl fogad el, esetleg a fizetésre el kell készülve lenni; miután továbbá a pénzszerzés sok esetben kiadásokkal járhat — jogos és méltányos, hogy a névbecsülö elfogadó, ki a fizetést azért nem teljesítheti, mert a váltó akár az intézvényezett, akár egy más közbenjáró által lett kifizetve, bizonyos kárpótlásban részesüljön. E kárpótlás, miután a tervezet a fizető részére viszkereset esetében V3% váltódijt biztosit, a dolog természete szerint másban, mint a most érintett provisióban nem állhat. Hogy e provisiót a tervezet a fizetőre rója, abban találja indokolását, hogy a fizetőt lehet egyedül annak tekinteni, ki a névbecsülöt meggátolta; ö egyedül okozója a keletkezett kiadásoknak, — jogos és méltányos tehát, hogy azok viselésével ö sujtassék.
