Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.

Irományszámok - 1875-106

98 CVl. S2ÁM. szükséges egy oly intézménynél, mely a gyakorlatban ritkábban s2okott használtatni, s melynek jelentőségére nézve a legtöbb ferde felfogással találkozunk. A mi a 63. czikkben foglalt intézkedéseket illeti, azokat a szükségbeli utalvány természete és czélja indokolja. A szükségbeli utalványozott, mint az utalványozó megbízottja lép ugyan a váltókapcsolatba, de ugyanazon kötelességet veszi át, mely az intézvényezettet terhelte volna; ebből folyólag felelős lesz a váltóbirtokos irányában ép úgy, mint felelős leendett az elfogadó, s a különbség közte s a közönséges elfogadó közt mindössze abban áll, hogy a váltókapcsolatban álló személyek közül csak azoknak felelős, kik, mint az utalványozó utódai jelentkeznek, kiket tehát a közbenjárás néíkül az utalványozó ellen viszkereset illetendett. Az utalványozó azért jelöl ki in subsidium egy más intézvényezettet, hogy magát a bekövetkezhető zavar ellenében biztosítsa; mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy intézkedésének előnyei nem szolgálhatnak javára azoknak, kik felelősséggel neki tartoznak. Hogy a tervezet 63. czikke a váltó elfogadása esetében sem a váltóbirtokosnak, sem az utalványozó utódainak viszkeresetet nem ad, abban találja indokolását, hogy úgy a váltóbirtokos, mint az utalványozó utódai az elfogadással elérik azt, mit a lejárat előtt követelhetnek, igényeik ugyanis csak az elfogadás követelhetésére terjednek, ennek megtörténtével tehát reájuk nézve a váltó egyelőre czélját elérte. Az, hogy az elfogadás nem az eredeti intézvényezett, hanem egy közbenjáró részéről történt, a dolgon mit sem változtat; mert a fizetés illetőleg az elfogadás már a váltó tartalma szerint vagylagosan igértetett, a ki tehát az ily váltót fizetés gyanánt elfogadja, annak el kell készülve lenni arra, hogy az Ígéret teljesítése esetleg az utalványozott s nem az intézvényezett részéről fog elválíaltatni, rajta tehát sérelem nem történik az által, hogy esetleg az utalványozott lép az intézvényezett helyébe. ê 64. §-hoz. A tervezet 64. czikke csak annyiban tér el a k. n. váltórendszabály 57. czikkétől, hogy ezt némi tekintetben kiegészíti, kijelentvén, hogy a váltót oly esetben,* midőn az elfogadás sem az intézvényezettnél, sem az utalványozottnál el nem érhető, az óvás felvétele után, névbecsülésből mindenki elfogadhatja. E kiegészítést nem csak azon körülmény indokolhatja, hogy azt a svéd váltórendszabály szerkesztői is szükségesnek találták, hanem az is, hogy a k. n. váltórendszabály 57. czikke egy nem teljes intézkedést tartalmaz, mely mintegy következményét képezi egy ki nem fejezett gondolatnak. Egyébiránt a szóban levő kiegészítés által a k. n. váltórendszabály intézkedésén, a lényeget illetőleg változás nem történik; mert a tervezet 64. czikke sem kényszeríti a váltóbirtokost a közbenjárás elfogadására, ha az ajánlat erre oly személy részéről tétetik, ki a váltón, mint szükségbeli utalványozott, kijelölve nincsen. Igaz, hogy e kérdésre nézve az elmélet korántsem jutott még végleges megállapodásra. Azok, kik a váltóbirtokostól a jogot a névbecsülés visszautasítására megtagadják, érvelésüket az utalványozásból merített analógiára épiték, azonban hibásan, mert a váltóbirtokos jogai fentartása végett csak arra kötelezhető, minek teljesítésére a váltóban utasítás foglaltatik; ily utasítás hiányában tehát a váltóbirtokost a tett ajánlat elfogadására kötelezni annál kevésbé lehetne, mert az ajánlat elfogadása által a nyújtott garantiával meg kellene elégednie, s a biztosítási viszkeresetről le kellene mondania. Ehhez járul még az is, hogy a szükségbeli utalványozott ajánlatának el nem fogadása által, az ezt kijelölő személyre nézve helyrehozhatlan károk lehetnek egybekötve, a mi a névbecsülésnek érintett neménél alig képzelhető.