Főrendiházi irományok, 1875. II. kötet • 52-99. sz.

Irományszámok - 1875-95

358 XCV. SZÁM. Ezen 8.620,619 frt 56 kr. papírban volna tehát azon összeg, mely a kincstárt illető megtérítések érvényesítése mellett azonnal az illető társulatok rendelkezésére lenne bocsátandó. Az 1875. évi XLI. t. ez. indokolása alkalmával az eddigi beruházások költsége, a dolog természeténél fogva szintén ezen szempont alá eső anyagszereket is ide értve, de a még akkor ismeretlen időközi kamatok felszámítása nélkül 5.866,528 frt 80 krban lett kimutatva, mely összeg és a fentebbi 8.620,619 frt 56 kr. közt mutatkozó különbözet csaknem kizárólag a most már számba vett időközi kamatokban és a már akkor befejezve volt beruházások költsé­geinek helyesbítésében, nem pedig azóta engedélyezett beruházásokban, találja födözetét. Sőt inkább a kormány időközben mindennemű uj beruházást, ha csak az egyátalában halasztható volt, függőben tartott és pedig azon okból, mert mindeddig nem lehetett tudni, hogy a beruházási kölcsönből mily effectiv összeg fog befolyni, a kormány tehát a szükséges óvatos­sággal járt el, nehogy ezen eífectiv összeg előleges engedélyek által vagy kellő mérlegelés nél­kül használtassák föl, vagy még esetleg túl is haladtassék. A jelen törvényjavaslat szentesítése esetén azonban a kormány azon helyzetben lesz, hogy a további beruházások iránt is végleg határozhasson. E czélra ugyanis a fentebb kimutatott 9.581,179 frt 61 krnyi maximális fedezet és a múltra vonatkozó 8.620,619 frt 56 krnyi rögtöni szükséglet Összehasonlítása után még 960,560 frt 5 kr. marad rendelkezésre, ezen összeg fogja tehát azon maximál határt képezni, melyen belül a kormány a további szükségletnek megfelelő forgalmi eszközök beszerzését s netán egyéb oly beruházásokat engedélyezhet, melyek nélkül a forgalmi eszközök szaporítása illusorius lenne. Ilyen különösen néhány vaspálya sínéinek biztonsági tekintetek által is igényelt megerő­sítése ; a volt m. kir. vasút-építészeti igazgatóság által kiadott szabványtervekbe ugyanis azon hiba csúszott be, hogy a sínek, illetőleg a felépítmény gyengébb szerkezettel lettek ellátva, mint a mely az előirt nehéz mozdonyok súlyát normális fentartás mellett elbírhatná, ugyanazért az em­iitett síneket mind biztonsági, mind pedig akadálytalan közlekedési tekintetekből megerősíteni szükséges. Épen azért a kormány nincs azon kellemes helyzetben, hogy a fentebbi 960,560 frtból nevezetes megtakarítást helyezhessen kilátásba, ezen összeg felhasználásánál azonban a kormány tervszerüleg és legnagyobb takarékossággal fog eljárni. Ezekben a tényállást előadván, — a tövényjavaslatra nézve még csak azt kívánjuk megjegyezni, hogy a társulati kötvényekre nézve a 2-ik §-ban javaslatba hozott jótállás kimor dása most már egyenesen az állam érdekében áll, mert esetleg e kötvények előnyösebb elárusít hatását teendi lehetővé a nélkül, hogy ez az államra nézve bármi koczkázattal járna, miután a kormány szerződésileg fentartandja magának, hogy az esedékes külön biztosítási összeget a tár­sulatok közbenjárása nélkül közvetlenül fordíthassa a szelvények beváltására és a törlesztésre, azon későbbi esetre pedig, ha majd e czélra üzleti feleslegek állandnak rendelkezésre, ezen fölöslegek minden levonás nélkül az állam rendelkezésére bocsáttassanak. — Megjegyezzük vé­gül, hogy a törvényjavaslat 4-ik §-a çgy az 1875. XLI. törvényezikkbe becsúszott hiba kiigazi­tására vonatkozik. Midőn ezek után az előterjesztett törvényjavaslatot elfogadás végett a mélyen tisztelt képviselőháznak melegen ajánlanók, azt hiszszük, hogy azzal oly módozatot hoztunk javaslatba, mely nemcsak a jelen körülmények közt viszonylag a legelőnyösebb, hanem annyira közvetlen érdekkel is bir, a mennyiben a közterhek emelése nélkül, sőt tekintve a magán kölcsönnél ked­vezőbb árfolyamot, azok mérséklése mellett, az államkincstárnak még tekintélyes értékeket is bocsát rendelkezésére, melyek a körülményekhez és a törvényhozás bölcs intézkedéséhez képest annak idején az államkincstárnak hasznos szolgálatokat lesznek teendők. Budapest, 1876. január 28. Péchy Tamás s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents