Főrendiházi irományok, 1872. VI. kötet • 278-346. sz.
Irományszámok - 1872-311
188 CCCXI. SZÁM. 4369. A 46. §-ra nézve a főrendi ház által megállapított szövegben a következő módosítások tétettek : 4370. A 47. §ra nézve a főrendi ház által javasolt szöveg változatlanul elfogadtatott, azonban a következő négy bekezdéssel kiegészíttetik : 4371. A 48. §-ra nézve a főrendi ház által javasolt szöveg hat első bekezdése kihagyatván, helyettük első bekezdésül a következő szöveg fogadtatott el: az első bekezdésből a következő szók: „a 39. §. határai között" kihagyandók; a második bekezdésben foglalt idézés (5. §.) szintén kihagyandó, s a helyett a bekezdés végére teendő a következő idézés (4. és 5. §§.) A fennebbi 30 nap letelte után a járási bizottság a községi elöljáróságoktól a felszólalásokat, e czélra kirendelt tagjai által 15 nap alatt összeszedeti. A kik annak megérkezte alkalmával még felszólalásokat jelentenek he, azoknak szóval vagy Írásban tett felszólalásait e kirendelt bizottsági tag elfogadja és bejegyzi. Az elöljáróság e kiküldöttnek a felszólalásokkal együtt a telekkönyveket és birtokiveket is átadja, s mind a nála bejelentettekre, mind azokra , melyek az összeszedésre kiküldött bizottsági tag előtt történtek, jogosítva van észrevételeit megtehetni. A bizottsági kiküldött a felszólalási eseteket, a helyszínének megszemlélésével, és a felek felvilágositásával s megnyugtatásával kiegyenlíteni törekszik, s eljárását bevégezve, arról kimerítő jelentést tesz. Ha felszólalás nem történt, a bizottság elnöke erről is értesítendő. „A felszólalások felett a járási bizottság a becslő biztos véleményének meghallgatása után határoz, és ha szükségét látja, a helyszínén tartandó vizsgálatra küldöttséget nevez, melynek elnöke a bizottsági elnök vagy helyettese, tagjai, a becslő biztos és a bizottság egy tagja. A vizsgálatra a községi elöljáróság, a felszólaló és a kérdéses földrészlet tulajdonosa meghivandók. A 7. és 8. bekezdések meghagyatnak, mint 2. és 3. bekezdései a 48. §-nak, mely e szerint az idézett 3 bekezdésből álland.