Főrendiházi irományok, 1872. VI. kötet • 278-346. sz.

Irományszámok - 1872-311

GCCXL SZÁM. 181 A főrendi ház módositványára vonatkozólag a tegnapi ülés folyamán Ghyczy Kálmán pénz­ügyi minister, s utóbb Kovách László képviselő által ezen módositványok adattak be : „A szakasz 2-ik bekezdésének a főrendek által javaslatba hozott megtoldásához ezen szó után : „földrészleteket" ezek iktattassanak be : „me­lyek az adótelekköny vekben a terméketlenek közé soroztattak, jelenleg azonban mívelés alatt állanak, s azokat", úgy hogy az emiitett főrendi javaslat következőképen szövégeztessék : „egyszersmind azon földrészleteket, melyek az adó-telekkönyvekben a terméketlenek közé soroztattak, jelenleg azonban mívelés alatt álla­nak, s azokat, melyeknek mívelési ága változott, azon osztályba sorozza, metybe azok az érvény­ben levő osztályozás szerint tartoznak. 4 ' A szakasz vége következő két új bekezdés­sel toidassék meg : „Addig, mig a jelen törvény szerinti adóki­vetés életbe lép, a földadó az eképen kiigazított adó-telekkönyvek és birtokivek alapján fog ideig­lenesen kivettetni. A határidők, melyek alatt a községi bizott­ságok az e szakaszban reájuk bizott teendőket végrehajtani kötelesek, a pénzügyminister által rendeleti utón fognak meghatároztatni." Beadja : Ghyczy Kálmán s. k. Az új 34-ik §-hoz a pénzügyi minister által beadott új pont vége után következő szöveg adassék : ,,Ezen rendeletekben kellő tekintettel leend arra, hogy az adószabályozási munkálatok tár­gyalására és elintézésére hivatott községi és já­rási bizottságoknak ebbeli feladataik alapos tel­jesítésére — elégséges idő engedtessék, de viszont gondoskodni fog arról is, hogy egyik vagy má­sik bizottság netaláni halogató eljárása által a munkálatok folyamát meg ne akaszthassa, s e czélból minden általuk eszközlendő eljárásnak be­fejezésére zárhatár-időket fog megállapítani azon hatálylyal, hogy a mely bizottság ennek határai közt valamely teendőjét el nem végzi, az nélküle fog a kormány közegei által végrehajtatni." Beadja : Kovách László s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents