Főrendiházi irományok, 1872. V. kötet • 238-277. sz.

Irományszámok - 1872-238

16 CCXXXVIIL SZÁM. d) kikre az ügyletből előny háramlik; e) a kik a közjegyzővel, vagy valamelyik féllel a 49. §-ban b), c) alatt érintett viszonyok valamelyikében, avagy a közjegyzőnek, illetőleg valamely félnek szolgálatában állanak. (70. §.) Ha egy másik közjegyző közreműködése is vétetik igénybe, tanuk jelenléte nem szükséges. A 49-ik §-ban érintett viszonyok azonban a másik közjegyzőre nézve is kizáró akadályt képeznek. Az okirat felvétele a jelen esetben azon közjegyzőt illeti ugyan, a ki a felek által e végett megkerestetett; de a szabályok megtartására felelősség terhe alatt, a másik közjegyzőnek is ügyelni kell. 74. §. A tanuknak, illetőleg a másik közjegyzőnek rendszerint csak azon időpontban kell jelen len­niök, midőn az okirat felolvastatik s a felek által aláiratik. Ez utóbbiak azonban kívánhatják, hogy a tanuk, illetőleg másik közjegyző jelenléte a fel­olvasásnál is mellőztessék. De ily esetben az aláíráskor a tanuk, illetőleg a másik közjegyző előtt is ki kell jelenteniük, hogy az okirat előttük felolvastatott, vagy hogy azt maguk olvasták. 75. §. Ha valamely fél vak, süket, néma vagy süketnéma: szükséges, hogy két tanú, vagy egy másik közjegyző is az ügymenet egész folyama alatt folytonosan jelen legyen. A tanuk, illetőleg a másik közjegyző mellőzésének a felolvasásnál ily esetekben egyátalán helye nincs (76., 77., 78-ik §§.) 76. §. Oly siketnek, a ki olvasni tud, az iratot magának kell olvasni, és egyszersmind kijelentenie, hogy azt olvasta és akaratával megegyezőnek találta E nyilatkozat az okiratban az aláírás előtt megjegyzendő. Ha a siket nem tud olvasni: a tanukon felül még egy a siket bizalmát biró személy hivatik meg, a kinek jelbeszédét a siket megérti. Ily bizalmi személyeknél nem képez kizáró akadályt, ha a felekkel a 72. §. e) pontja alatt emiitett viszonyok valamelyikében állanak. A siketnek ezen jelbeszédben való jártasságáról a közjegyző magának meggyőződést szerezni tartozik, oly kísérletek által, melyek nem a fennforgó ügy tárgyaira vonatkoznak, s hogy ez megtörtént, az a jegyzőkönyvben felemlítendő. 77. §. Ha valamely fél néma vagy siketnéma: a 76. §. szabályai szerint a je 1 .eszedben jártas bizalmi személy mindig meghivandó. Ha a fél irni-olvasni tud, az iratot magának kell olvasnia, s egyszersmind bizonyitnia, hogy azt olvasta, és akaratával megegyezőnek találta. Ha irni-olvasni nem tud: a jelbeszédben jártas két bizalmi személy hívandó meg.

Next

/
Thumbnails
Contents