Főrendiházi irományok, 1872. V. kötet • 238-277. sz.
Irományszámok - 1872-248
CCXLVIII. SZÁM. 135 Melléklet a 28é. számú irományhoz. Indokok. A hamis és vétkes bukás körüli eljárás ma is még az 1840. XXII. különösen pedig az 1844. VII. törvényczikk 5-ik §-ában foglalt intézkedések által szabályoztatok. Az eljárás mindkét törvény szerint lényegében a polgári törvénykezés körüli formákat követi. A bukott felhivatik bukása okainak felfedezésére ; ezen felhívásnak Írásbeli beadványban tesz eleget. A bukott nyilatkozata közöltetik a perügyelővel; a perügyelő észrevételei szintén kiadatnak ellennyilatkozat végett a bukottnak, ennek felelete ismét közöltetik válasz végett a perügy elő vei. E közben az 1840. évi XXII. törvényczikk 126. §-a szerint a hitelezőknek is joguk lévén a bukott nyilatkozata ellen „ellenpróbákat" felhozni. Már ebből is kitűnik, hogy az eljárás formái, bonyodalmai és lassúsága, ezen különös gyors intézkedést, s a hatóság hatályos közreműködését igénylő ügyekben nem felelhetnek meg a feladatnak. Különösen a csalás az, mely rendszerint csak a kedvező pillanatban foganatosított hatósági cselekvés által derittethetik ki. Ha a tények constatálása, legnagyobb részben a bukott és a perügyelő közötti váltott periratoktól függ : alig lehet reményiéin, hogy a hosszan előkészített mesterséges fordulatnak szálai felderítessenek, s ha fel is derittettek, alig remélhető : hogy a valódi tényállás birói megállapítására szükséges bizonyítékok megszereztessenek. Igaz ugyan, hogy mind az 1840, évi XXII. törvényczikk 127. §., mind pedig az 1844. VII. törvényczikk 5. §. szerint joga van mind a perügyelőnek, mind pedig a hitelezőknek a bukott ellen vizsgálatot is kérni ; de ez részint, mert csak subsidiarius intézkedés, részint pedig csak hoszszabb idő eltelte után történhetik meg: a kellő eredményhez - csak a legritkább esetekben vezethet. Ehhez járul még az is, hogy a hamis vagy vétkes bukás fenforgását : a csődbíróság, a követelések valódisága fölötti Ítélettel és csak ebben mondhatván ki : a büntető-ügy alárendelve van a polgárinak, s ez utóbbinak lassú formaságai miatt, a közhatóság nem fejtheti ki a kellő erélyt, nem járhat el az ilynemű ügyekben szükséges gyorsasággal és erővel. A jelen törvényjavaslat a mennyire lehetséges, a legkirívóbb hiányait a fennálló rendszernek — czélozza megszüntetni. A perügyelő és a felek periratai helyébe — a bűnvádi vizsgálatot illetőleg, a bíróság és a kir. ügyészség actióját lépteti ; elegendő hatalmat adva ezeknek, hogy azonnal, és a kellő szigorral m gindítsák cselekvésüket a bűntett felderítése, és ha még lehetséges, meghiúsítása végett. De módot nyújt a törvényjavaslat a hitelezőknek, és másoknak is : hogy a vizsgálatra befolyással biró adataikat, a bűnnel összefüggésben levő tényeket és körülményeket, minden Írásbeliség