Főrendiházi irományok, 1872. IV. kötet • 205-237. sz.

Irományszámok - 1872-226

298 CCXXVI. SZÁM. kihagyások vagy a 6-ik §. értelmében elrendelt bevezetések kiigazítását avagy végre az 5. §. végpontjában leirt szolgalmi jogok átvezetését tárgyazzák. A törvényszék a bejelentett, s az illető uj betétnél egy külön hozzá fűzött íven, rendesen feljegyzendő felszólalások folytán, ha ezek netalán az átvezetésnél becsúszott tollhibákra vonatkoz­nak, a szükségesnek mutatkozó kijavítást hivatalból rendeli el ; ha azonban a felszólalás az átvezetésnél netalán történt kihagyásra, vagy fenn nem álló tétel átvitelére, avagy a törvény­szék által a 6-ik §. folytán eszközlött értelmezésre; avagy végre az 5-ik §-ban emiitett szol­galmi jogok átvezetésére vonatkoznék: mind ezen esetekben a felek meghallgatása után határoz és pedig, ha kihagyás pótlása vagy már fenn nem álló tétel átvezetése forog kérdésben, akkor a régi telekkönyveknek az uj telekkönyvvel való összehasonlítása után végzés által, — ha pedig a 6-ik §-ban emiitett, a törvényszék utasítása szerint eszközlött bejegyzés jogi természetének, vagy minőségének meghatározása vagy az 5. §-ban leirt szolgalmi jog átvezetése képezi a felszóla­lás, illetve folyamodás tárgyát, a mennyiben a megidézett felek között egyezség nem jönne létre, rendes jegyzőkönyvi tárgyalás után itéletileg határoz. A végzés ; ellen, mely az érdekletteknek kézbesítendő, a kézhezadást követő tizenöt nap alatt felfolyamodással lehet élni. Két egybehangzó végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye. A rendes jegyzőkönyvi tárgyalás után hozott ítélet ellen engedett felebbvitel tekintetéből az 1868. LIV. t. ez. szabályai irányadók. B) Kiegészítés. 9. §. Ha a telekkönyvek fenn körülirt átalakításánál az illető birtokosok bejelentéseiből, vagy a segédadat gyanánt felhasználandó helyszinelési munkálatokból az derülne ki, hogy a főváros pesti részében fekvő egyes ingatlanok, az eddigi telekkönyvekben egyátalán elő nem fordulnak: ez esetben a telekkönyvek átalakítására kiküldött bizottság, az ily fekvőségeket póthelyszinelés utján felveszi, a telekkönyveket azonban már a felvételnél mint végleges betéteket szerkeszti. 10. §. Póthelyszinelés utján való kiegészítésnek van helye akkor is, ha a jelenlegi telekkönyvekben előforduló valamely ingatlannál a tulajdonos nincs megjelölve. 11. §• A póthelyszinelésnél a törvényszéki bizottságon kivül a fővárosi képviselő-testület egy ki­küldött tagjának is jelen kell lenni. A fővárosi képviselő-testület e czélból a pesti királyi törvényszék elnökének felhívására saját kebeléből huszonnégy tagot választ; kik közül a bizottság egyet a helyszínén való felvételre min­denkor meghív. 12. §. Ezen póthelyszinelési (kiegészítési) munkálatoknak befejezéséről a törvényszék külön hir­detményt bocsát ki, melyben a telekkönyvek kiegészítése végett felvett ingatlanok a betétben

Next

/
Thumbnails
Contents