Főrendiházi irományok, 1872. II. kötet • 80-156. sz.
Irományszámok - 1872-80
18 LXXX. SZÁM. a ki nem jelentkezett, vagy jogosultságát igazolni nem tudja, az adó kétszeres beszámításának kedvezményétől azon egy alkalomra elesik. Ezen törvény 35. §-a szerint kibocsátandó hirdetményben kiteendő, hogy az összeirottak közül azok, kik ezen kedvezményt igénybe kivánják venni, az ezen §-ban érintett nyolez napi határidő lefolytáig az igazoló választmánynál szóval vagy Írásban jelentkezni kötelesek. 39. §. Mihelyt a névjegyzék elkészült, az nyilvános helyiségben kiteendő és a felszólalások a kitétel napjával kezdődő nyolez nap alatt az igazoló választmányhoz nyújtandók be. A felszólalási határidő letelte után az igazoló választmány azonnal összeül, s naponként üléseket tart mindaddig, mig minden felszólalás felett nem határozott. Oly határozat, melylyel valaki a névjegyzékből kitöröltetett, az illetőnek három nap alatt kézbesitendő. 40. §, Az igazoló választmány a 35. §-ban érintett határidő elteltével jogérvényre emelkedett határozatai szerint a névjegyzékeket kiigazítja oly módon, hogy ugy a kitörlendők, mint a felveendők neveit külön jegyzékbe foglalja, melyet az elnök és a jegyző aláírnak. Az ily módon kiigazitott névjegyzékek, a beadott felebbezésekkel együtt s a biráló választmányhoz azonnal elküldetnek. E választmányhoz küldendők azon panaszok is, a melyek a legtöbb adót fizetők névjegyzékére nézve az igazoló választmányhoz beadattak. (39. §.) 41. §. A biráló választmányban érvényes határozathozatalra az elnökön kivül legalább két tag jelenléte szükséges. A biráló választmány mindkét rendbeli felebbezések felett lehető rövid idő alatt végérvényesen határoz, s határozatait a névjegyzékekkel együtt az igazoló választmányhoz visszaküldi, mely mind a legtöbb adót fizetők, mind az összes választók névjegyzékét külön állítja Össze. A névjegyzékek egyik példánya a választmánynál marad, a másik a törvényhatóság levéltárában helyezendő el. 42. §. Mihelyt a választók névjegyzéke megállapittatott, az igazoló választmány meghatározza a választás napját, s a szavazási helyiségeket, és minden kerületbe egy szavazatszedő küldöttséget rendel, mely a választási elnökből, helyettes elnökből, két rendes és két póttagból áll, s a melybe lehetőleg ugyanazok választandók, a kik azon kerületben a választók Összeírását végrehajtották. Ezen felül külön küldöttséget rendel a legtöbb adót fizetők közül választandó tagokra kerületenként beadandó szavazatok összeszámítására, és kijelöli annak helyiségét. A választás napjai a meghatározás napját követő tizenkét napon belől ttízendők ki. Mindezen intézkedéseket az igazoló választmány hirdetménybe foglalja, mely a választás előtt legalább nyolez nappal falragaszok utján közzéteendő.