Főrendiházi irományok, 1872. I. kötet • 1-79. sz.

Irományszámok - 1872-54

278 LTV. SZÁM. vesz igénybe, minden megkívántató további kocsiért engedélyesnek mértföldenkénti jutányos kárpótlás jár, melynek mennyisége egyezség szerint állapittatik meg. Ha az illető ministerek jónak találnák, hogy az engedélyezett pályán mozgóposta rendez­tessék, az esetben ä közönséges nyolczkerekü vagy négykerekű kocsik helyett, a kormány igényeinek megfelelői eg felszerelt nyolcz- vagy négykerekű mozgópostakocsikat engedélyes ingyen köteles állítani és fentartani. . Az e vasútvonalon kijelölendő levél fel- és kiadási állomásokon, a postakezelés számára alkal­mas posta-iroda-helyiség magában a pályaépületben szintén ingyen engedtetik át. A vasutvonalok üzletbe tétele után netalán felmerülő további szükségletek kielégítése azonban külön egyezménynek tar­tatik fenn. Köteleztetik továbbá az engedélyes a postahivatalnokok és szolgák kísérete nélkül elindi­tott postaküldeményeket, az értékküldemények kivételével, az illető állomásra díjmentesen szállítani és kiadni. Oly levelek, melyeket a vasut-ügyvitel tárgyában az igazgatóság és alattas közegei, vagy az utóbbiak egymás közt váltanak, az illető pálya vonalon a pályaintézet hivatalnokai által bérmentesen szállíthatók. t 8. §. Az államkormány kívánatára köteles engedélyes e vasútvonal hosszában saját birtokán és területén az állami távírda-vezetékek felállitását ingyen megengedni. Az oszlophelyek, valamint a vezetőhuzalok más megerősítési pontjai egyet értőleg az engedélyes megbízottjaival akkép jelöltetnek meg, hogy azok sem a vasúti üzletet, sem az üzleti személyzet biztonságát ne veszélyeztessék. Továbbá köteles az engedélyes a pálya-mentén felállított távirda-vezetékeket saját személyzete által minden dij nélkül őriztetni, a kisebbszerü megromlásokat legalább ideiglenesen helyreállít­tatni, az e végre szükséges eszközöket azonban a kormány adja rendelkezésére. Az állam viszont köteles engedélyesnek minden ktilön díjfizetés nélkül megengedni, hogy vasut-üzleti távirdai huzalait a pálya hosszában létező, vagy azon felállítandó állami távirda-vezeték oszlopaira megerősíthesse, azonban, valamint a huzalokra, ugy a megerősítés módjának s az arra használt eszközöknek az államtávirdáknál e tekintetben elfogadott rendszerbe teljesen beillőknek kell lenniök, s a vasutüzl eti távírda-vezetékek­nek az álló távirda-oszlopokhoz való erősítése, vagy csak állami szakértő közeg felügyelete s ellenőr­zése mellett történhetik, vagy pedig azt maga az állam hajtatja végre, mindkét esetben ugy a veze­ték szerei beszerzésének, mint a megerősítésnek és felügyeletnek teljes költségeit az engedélyes viseli. Ha az állam e vasútvonal hosszában állami távirdavezetek felállitását nem tartaná szüksé­gesnek, a vasutüzleti távirda-vezeték felállításának minden költsége az engedélyest fogja terhelni. Ezen távirdavezetek kiépítése azonban csak az állammal kötendő külön egyezmény és az ezáltal erre adott külön engedély értelmében létesíthető. Az állami távirdaoszlopokra erősített, vagy ezek nem létében az engedélyes által épített vasutüzleti távirdavezetékek, az állam szokott ellenőrködése mellett kizárólag csak azon sürgonyzésekre használhatók, melyeket s vasúti üzlet czéljából az igazgatóság és alattas kö­zegei, vagy ez utóbbiak egymásközt váltanak. Jogosítva van azonban a kormány, egyetértői eg a vasut­igazgatósággal elrendelni, hogy ezen távirdavezetékek a kellő ellenőrzés mellett, s a mennyire az üzlet forgalma megengedi, ugy állami, mint magánsürgönyzésekre is használtassanak. Ez esetben a használat módját és a sürgönydijak megosztását az állam és engedélyes közt külön egyezmény fogja szabályozni. Ha az állam a vasutüzleti távirdavezetékek felépitését, vagy a mái­kész távirdavezetékek jókarbantartását magára vállalja, ugy a kiépítés feltételei, mint a jókarban tar­tásért fizetendő évi átalány mennyisége szintén külön egyezmény utján állapittatnak meg. Ha a második vágány lerakása, átalában a vaspályatöltés szélesbitése, vagy áthelyezése, vagy engedélyes bárminemű érdeke, a távirdavezetékek kimozditását vagy máshová elhelyezését tenné szükségessé, mind a vasutüzleti, mind az állami távirdavezetékek áthelyezésének összes költségeit enge­délyes lesz köteles viselni.

Next

/
Thumbnails
Contents