Főrendiházi irományok, 1872. I. kötet • 1-79. sz.

Irományszámok - 1872-53

274 LEL SZÁM. 31. §. A jelen pálya épitésére és felszerelésére szükséges névleges tőkének összege, mely a 16.§-ban meghatározott módon elsőbbségi és törzsrészvények kibocsátása által szerezhető be, mértföldenként 985,915 osztr. ért. (kilenczszáz nyolczvanötezer kilenczszáz tizenöt) ezüst forintban állapittatikmeg, megjegyeztetvén, hogy ezen Összegben kibocsátandó értékektől már az épités alatt fizetendő kamatokra megkívántató összeg is bennfoglaltatik. Ezen alaptőkének szaporítását a kormány csak akkor engedheti meg, ha : a) az engedélyesek vagy jogutódjaik a pálya forgalmának emelését czélzó, vagy a forgalom emelkedése folytán szükségessé vált oly uj épitkezéseket s berendezéseket szándékoznak eszközölni, melyeknek teljesitésére a jelen engedély által, az abban megállapított építési tőkéből kötelezve nincsenek ; b) ha a kormány oly épitkezéseket s beszerzéseket rendel el, melyek teljesitésére engedélyesek a jelen engedély értelmében kötelesek ugyan, de a melyekre nézve ugyancsak a jelen engedély sze­rint a pénzbeszerzés iránt elébb köztük s a kormány között külön egyezménynek kell létrejönni, végre c) ha az engedélyesek vagy jogutódjaik e vasutból egyes iparvállalatokhoz szárnyvonalakat szándékoznak épittetni s üzletben tartani. 32. §. Jelen engedély, illetőleg az engedélyezett pálya, ugy nemkülönben e pályának üzlete a kor­mány beleegyezése nélkül másra át nem ruháztathatik. 33. §. Az engedélyesek jogai és kötelezettségei jogutódaikra is átszállanak.

Next

/
Thumbnails
Contents