Főrendiházi irományok, 1872. I. kötet • 1-79. sz.

Irományszámok - 1872-29

XXIX. SZÁM. 131 Melléklet a 29. számú irományhoz. Előterjesztése a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministernek, a tengeri hajók építé­séhez és felszereléséhez szükséges tárggak vám/mentes behozataláról szóló törvényjavaslat tárgyában. A Fiume szomszédságában, de még az átalános vámterületen belől fekvő sussáki hajógyárak és hajó-épitési telepek tulajdonosai a szabad kikötőkben, valamint a vámkülzeteken levő hasonló válla­latok tulajdonosai irányában a fennálló vámviszonyok mellett, azon kedvezőtlen helyzetben voltak, hogy a hajóépítésre és felszerelésre szükséges, s a külföldről vagy vámkülzetekbÖl hozott tárgyak után vámot kellett fizetniök és az igy a leginkább csak szabad kikötők és vámkülzetek számára épitett hajóik a vám­fizetés következtében sokkal magasabb termelési költségek mellett készülhettek, mint a vámkülzeteken belől fekvő hajógyárakon épültek. Ezen a sussáki gyárakra nézve hátrányos körülmény elhárítása czéljából már 1852-ben és ujabban 1859. október 14-én ő Felsége megengedte, miszerint külön rendelet által meghatározott tárgyak az emiitett gyárak számára vámmentesen hozathassanak be oly feltét alatt, hogy e tárgyak a hajóépitésre vagy felszerelésre fordíttassanak, a hajógyárnokok a behozatalra külön engedélyt eszközöljenek ki, és a vámmentesen behozott tárgyak a pénzügyi közegek által ellenőrzés alatt tartassanak. A hajógyártás mindazáltal az erőműtan számos találmányai és felfedezései következtében lénye­gesen fejlődött, s a hajógyártáshoz jelenleg sok oly tárgy alkalmaztatik, mely az emiitett rendeletben nem fordul elé, ez okból a fiumei kereskedelmi és iparkamara a kormány elé azon kérelemmel járult, miszerint különösen rudak fémekből, a hajóorr díszítéséhez való alakok és szobrok, a hajó festéséhez való festékek, árboczozáshoz való tárgyak, vasból készitett víztartók, fakádak, és a hajó belső kibéleiésére való nemez, valamint lemezpapir a vámmentesség kedvezményében részesittessenek. Ezen kérelem alkalmat adott az érdekelt ministerekkcl folytatott tüzetes tárgyalásokra, melyek közben azon nézet nyert átalános helyeslést, miszerint a sussáki gyáraknak nyújtott kedvezmény ter­jesztessék ki a magyar-horvát és az osztrák tengerparton, valamint Dalmátia területén bárhol eszközlendő hajóépitésre, és vétessenek fel vámmentes kezelés alá nemcsak a fiumei kereskedelmi kamara által javasölt tárgyak, hanem mindazon czikkek is, melyek a hajógyártás jelen állása szerint a hajóépítéshez és a hajó­felszereléshez szükségesek. Tekintettel mindazáltal arra, hogy a hajógyártás jelenleg is még mindig uj és uj találmányok által fejleszthető, s hogy ennélfogva a hajóépitésnél és felszerelésnél még ezentúl is uj és uj tárgyak fognak igénybe vétetni : az emiitett vámmentesitést engedett törvénybe nem volna czélszerű a vámmen­tesitendő tárgyakat egyenkint felsorolni, hanem ezeknek kijelölése, továbbá a vámmentesen behozandó tárgyak tekintetében követendő eljárás és ellenőrzés szabályozása, közigazgatási utón sokkal czélszerübben eszközölhető. Tekintve azon nagy előnyöket, melyek a benyújtott törvényjavaslat által a hazai hajóépitésre nézve biztosittatnak : kérem a t. képviselőházat, hogy a törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék, meg­jegyezvén, hogy ezen törvényjavaslat a múlt 1869/72-ki országgyűlésen az osztályok által már elfogad­tatott, de további tárgyalása elmaradt. Kelt Pesten, 1872. évi September 14-én. Szlávy József s. k. 17*

Next

/
Thumbnails
Contents