Főrendiházi irományok, 1869. VI. kötet • 355-436. sz.

Irományszámok - 1869-365

<6-€ :CCCLXV. SZÁM. mat zárni ki, nem lehetvén sem egyik, sem másik félnek szándéka : igen könnyen találkoztunk a német birodalom kormányával azon óhajtásban, hogy a folyó év végén megszűnő távirda-egyleti egyezmény helyébe, ha más alakban és részben más alapon is, uj szerződés lépjen, mely a változott, körülményekre s a szerzett tapasztalásokra tekintettel legyen ugyan, de az egyletben nyújtott kedvezményeket — lehetőség szerint — továbbra is biztusitsa a közönség számára. Ezen közös óhajtásból fejlett tárgyalások eredménye gyanánt van szerencsém benyújtani a két fél meghatalmazottjai által folyó évi október hó 5-én Bernben aláirt, eredetIIeg magyar és német nyelven szerkesztett szerződést, IIletőleg az annak beczikkelyezését tárgyazó törvényjavaslatot. Ezen szerződésnek 1., 2., 3

M 5. s 10. §§-ai az 1868-iki szerződésből majdnem változatlanul vétetvén át, csakis azon változásokat kell indokolnom, melyek az uj szerződés lényeges tartalmát képezik. A jelen 1871. év végével lejáró régi szerződésnek azon határozatai, melyek az IIlető államok egyezkedését távírda-egyletté minősítették, nevezetesen annak 3. és 8. ezikke. melyek elseje „azon távirati sürgönyzést, mely a magas szerződő felek közül kettőnek vagy többnek vonalait érinti, . . . . egyleti sűrgönyzésnek" nevezi el, másodika pedig „ezen egyleti sürgönyzés szállításáért bevett IIletékeket" bizonyos arányszámok szerint elosztandó „közös tulajdonul" mondja ki, — a jelen szerződésből kimaradván, maga az egylet is, mint olyan létezni megszűnik ; megszünhetik pedig azért, mert a jövedelem közösségében végződő szorosabb egyesülésnek íegfőképeni oka is, mely abban állott, hogy az egyleti államok geographiai fekvése és a sürgönyszállitásra használható útirányok sokasága mellett — ha minden egyes állam számára külön díjtételek állapittatnak meg •— szintén lehetetlenné vált volna a sürgönyök egyenlő díjazása és a dijak helyes felosztása, — a németországi államoknak e tekintetben egy testté egyesülése folytán megszűnt.. A tisztelt országgyűlés előtt fekvő uj szerződésben mindazonáltal gondoskodva van arról, hogy a megszűnő egylet előnyei ugy a forgalom, mint a szolgálat tekintetében el ne enyészszenek. A mi először is a monarchia és Németország közt váltott sürgönyök díjazását IIleti, az azoknak meghatározására nézve eddig fennálló elvek az uj szerződés által változást nem szenvednek, csak hogy a 40 krajczáros tételek 50 krajczárra, a 80 krajczáros tételek 1 forintra emeltetnek. A stirgönyzési dijaknak a múlt 1870. év folytában életbelépett tetemes leszállítása mindenütt igen érezhető csorbát ejtett a távirda-intézet jövedelmein s ennek következtében jelentékeny áldozatot rótt a távirdai forgalom könnyebbitésének érdekében — az ország egyéb jövedelmi ágaira. — Nálunk Magyarországon még bátran állithatni ugyan, hogy a dijleszállítás szószólóinak igazat fog adni a tapasztalás, mert az ipar és kereskedésre háruló hasznon kivül a forgalomnak ép a sürgönyzés olcsósága által előidézett növekedése bizonyára kevés év alatt helyrehozza a távirda kiadásai és bevételei közti helyes arányt. — Nem ugy Németországban, melynek már azelőtt is kifejlett forgalma teljességgel nem fokozódott és nem fokozódhatott olyan gyorsan, hogy hamar ellensúlyozhassa a dijak leszállítását, s a távirda-jövedék bevételeinek csökkenése tényleg oly mértékben mutatkozott, minőt nem is gyaníthattak. Ezen váratlan tapasztalás, valamint az intézet költségeinek s a forgalom igényeinek folytonos szaporítására való tekintet arra bírták a német birodalom kormányát, hogy képviselői által az osztrák-magyar monarchia és Németország közt váltott sürgönyzés dijának is felemelését a további egyezkedés feltételévé tette. — IIy megegyezés létre nem jötte egyértelmű lévén azzal, hogy akkor a monarchia és Németország közti forgalomban is az átalános nemzetközi egyezménynek kétszerte, sőt háromszorta magasabb díjtételei jönnének alkalmazásba, részünkről is elfogadtuk — elvben — a dijak kivánt felemelését, de feladatul tűztük meghatalmazottjainknak, oda törekedniök, hogy a felemelés egyfelől mérsékelt, másfelől pedig a díjazás eddig átalánosan követett elvével megegyező legyen. Németország részéről ugyanis a felemelés azon módja ajánltatott, hogy az 1868-iki szerződésben körülirt díjazási négyszögeket alapul véve, a dij ne két, hanem ugy, mint ama szerződés megkötése előtt volt, három távolsági fokozat szerint szabassék meg, mihez képest