Főrendiházi irományok, 1869. VI. kötet • 355-436. sz.
Irományszámok - 1869-382
CCCLXXXII SZÁM. 217 E telepitvények többnyire szóbeli megállapodások és egyezkedések mellett oldattak meg és öregbedtek. Nem igen nagy lehet azok száma, melyek irott szerződések következtében jöttek létre, és még kevesebben lesznek azok, melyek időről időre változó évbérek mellett vállalkoztak volna oly terhes és kitartó munkával járó településekre, minb' a rengeteg őserdők kiirtásával járandott. IIy vállalkozás a dolog és a helyzet sajátságos természeténél fogva képzelhető sem volt. Ekként telepittettek le Csík-székben a csík-szent-miklósi kath. egyház ; továbbá a szt-mihályi, szépvizi, borsovai, csík-szt.-miklósi és szt.-péteri községek havasain a Gimes Bükk, Grimes felső; Gimes közép, Lok népei is, — a századok folytán, — a nélkül, hogy a telepítés ideje meghatározható lenne, szintén a végből, hogy az ős erdőket kiirtsák és a talajt müvelhetövé téve, azt bizonyos meghatározott, állandó évbér mellett szabadon használják és nehéz munkájok gyümölcsét élvezzék. Ugyanis : Mi a letelepülés korát IIleti, vannak községeink lakosai közt a százéves kort meghaladó emberek, kik sem maguk nem ismerik annak eredetét, sem atyáiktól vagy ősapáiktól a telepítés eredetének idejéről tudomással nem birnak, azaz : kik emiékezetök óta mindig azt tudták, hogy valamint ők maguk, ugy ősapjaik mindannyian e telepitvényekben születtek és azokban élősködtek. Az •/. alatt olvasható a gimesbükki lelkész bizonyítványa, mely arról tesz tanúságot, hogy Gimesbükknek van egy harangja, melyen az 1663-iki évszám szemlélhető; van továbbá a gimesbükki egyháznak két templomkönyve, melyek közül az egyik 1683-ik évből az apostolok könyve; a másik 1737-ből templomi szertartásos könyv. Mindezekre nézve pedig legvénebb lakostársaink is akként emlékeznek, hogy azok egyházunknál mindenkor mint régi ereklyék léteztek. E körülmény azon tanúságot nyújtja, hogy eldődeink letelepülése az 1663-ik évet is jóval meghaladhatta, mert községünk ez időben már egyházi épülettel, haranggal és rendes templomi könyvvel birt. Hogy pedig letelepülésünk a rengeteg őserdők kiirtása czéljából történt, mutatja a vidék és talaj, melyet eldődeink elfoglaltak, s mutatja telepitvényeink alakzata, mely a havasok közt majd azok völgyeiben, majd ormain és oldalain megszaggatott foltokban tűnik föl a szemlélőnek. Községeink és lakosaink egész 1848-ik évig a csík-szt-miklósi kath. egyházközségnek, nemkülönben a többi tulajdonosokul szereplő községeknek folyton és szakadatlanul ugyanazon évbért fizetik, azonban e esík-szt-miklósi egyházközség 1848 után ez évbért azon ürügy alatt, hogy adót is kell a lakosoknak fizetniök, fölemelni törekedtek. A lakosok nem voltak ugyan idegenek az országos adót megfizetni, de igenis vonakodtak az egyházközségnek nagyobb évbért adni. Az innen keletkezett pörös vitában elsőben is utána jártunk és kieszközöltük, hogy három havast községünk külön adóközséggé jelentvén ki, adónk közvetlenül az IIlető adóhivatal utján vettetett ki ránk; az évbérre nézve pedig a főkormányszék 2 /. alatt olvasható rendeleténél fogva közigazgatási utón az 1848. évi állapotban hagyatott meg. Azonban a nevezett egyházközség e rendeletben meg nem nyugodván, ellenünk port indított és bennünket kikeresett ürügyek alatt őseinktől Öröklött és századokon át élvezett birtokainktól megfosztani törekedett. E pörös ügyben hozta meg azután az erdélyi helytartótanács 1858-ban 16371. sz. a. 3 /. alatt olvasható határozatát, melylyel hitelesen igazoltnak ismertetik el mind az, hogy eldődeink erdőirtás végett települtek e vidékre; mindaz, hogy irott szerződésnek még csak emléke sem létez közöttünk; mind végre az, hogy az évbér folytonosan ugyanaz és állandó volt, és hogy valamely időről időre szóló ujitás birtoklásunkban soha elő nem fordult. Volt ugyan annak igen is nyoma, hogy a csík-szt-miklósi egyházközség elöljárósága, egykormáskor beidézve községeink elöljáróit vagy egyes lakótársainkat, azok kezeibe bizonyos általuk egyoldalulag készített irást adtak azon czéllal, hogy lakostársaink ez iratokat szerződés gyanánt tekintsék ; de soha ez iratokat mi— különben is Írástudatlanok—alá nem irtuk, sem azokat soha el nem fogadtuk, és zsinórmértéknek a közöttünk fönnállóit jogviszonyokra nézve nem tartottuk. FŐRENDI IROMÁNYOK. 1872. VL 28
