Főrendiházi irományok, 1869. V. kötet • 320-355. sz.
Irományszámok - 1869-321
10 CCCXXI. SZÁM. Nevezetesen megkönnyíteni azt, hogy a társulatok védműveik előállítására kölesönöket is kötne ssenek, mely czélt leghathatósban mozdítja elő az, hogy ezen törvény által a mentesítés czéljából beruházott tö'k ék a mentesített földeken fekvő oly tehernek nyilváníttatnak, mely az országos és községi adón kivül minden telekkönyvi bekebelezés előtt állanak. Biztosítani fog továbbá a felvett kölcsön után fizetendő évi részletek és egyéb társulati kivetések sikeresebb beszedése az által ha ezek közigazgatási úton hajtathatnak be. Tüzetes intézkedések foglaltatnak továbbá a törvényjavaslatokban az iránt, hogy a megkezdett szabályozási munkák abbahagyhatok ne legyenek, és hogy a tetemes költségen létesitett védgátak mindig jó karban fenn is tartassanak, mire szintén a tapasztalás nyújtotta az indokokat, a mennyiben ujabb időben több társulatok szervezete annyira meglazult, hogy azoknak működésében nemcsak teljes pangás állott be, hanem nem némely társulatok, ugy az illető jóhiszemű érdekeltek, mint pedig az állam nem csekély kárára, már a végfeloszlás veszélyének voltak kitéve. A gátrendőri törvényjavaslatnak pedig főczélja, hogy ezen a társulatok által emelt védgátak és e<ryéb vízművek a törvény oltalma alá helyeztessenek; hogy meglegyen határozva társulatok s a törvényhatósági tisztviselőknek a fentartás körüli teendője, — meg legyen állapítva a kormány által gyakorlandó felügyelet, hogy veszedelem idején legyen mnnkaerő a hatósági tisztviselőség rendelkezéséig s hogy a veszedelem multával a teljesített munka és az igénybe vett anyag értéke az illetőknek megtérhessék. Szabad legyen végre ezen röviden összefoglalt, de legnagyobbrészt a tapasztalatokból merített indokok előterjesztése után hivatkoznom ezen törvényes intézkedések időszerűségére, s azon meggyőződésemet kifejezni, hogy a vizveszélyeknek kitett országrészek lakói e törvénynek" létrejöttét Örömmel üdvözlendik. Mindezeknél fogva kérem a mélyen tisztelt országgyűlést e két törvényjavaslatot elfogadni. Budán, 1871. május 1-én. Gorove Istran s. k.