Főrendiházi irományok, 1869. III. kötet • 190-255. sz.

Irományszámok - 1869-193

26 cxcni. SZÁM. 28. §. A kormány, azon államérdekek megóvása tekintetéből, melyek a biztositás elvállalásából ke­letkeznek, jogosítva van magának ugy a pálya épitése, valamint az üzlet czélszerüen és szilárdan eszközölt felszerelése és folytonos jókarban tartása iránt minden részben meggyőződést szerezni és meg­hagyni, hogy, a mutatkozó hiányok pótoltassanak. A kormánynak joga van a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt megvizsgálni. A kormány által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgató-választmány ülésében valamint a közgyűlésekben, a mikor azt jónak találja, részt venni, nem különben az állam érdekeire netán hátrá­nyos intézkedéseket felfüggeszteni, és "erről a ministeriumnak további eljárás végett jelentést tenni. A kormány gondoskodni fog, hogy az ügyvitel felügyelete gazdasági tekintetben oly módon gyakoroltassák, hogy az évi számadás előterjesztésénél rendszerint csakis a. számtételek felülvizsgálata szükségeltessék. A kormánynak az átalános törvények határozatai s különösen a jelen engedélyokmány értelmé­ben fentartott fő felügyeleti joga gyakorlatával, ugy az épitkezési időtartam, valamint az engedélyezett vonal, részben vagy egészben leendő megnyitása után az államra nehezedő költségek és kiadások megtéritése fejében, az engedélyes társulat az államkincstár javára bizonyos évi átalány-összeget fizet. Ezen évi átalány-összeg mennyiségét a kormány határozza meg. Az üzlet megnyitása után fizetendő évi átalány-összegek, a megnyitott vonal, vagy vonal­részre nézve az üzleti számadásba felvehetők, egyébként az épitési tőkét terhelik. Köteles továbbá az engedélyes társulat a kormánynak a nyiregyház-ungvári vonal előmunká­latainak véghezvitele folytán felmerült kiadásait megtéríteni, s azon összeget a biztosíték letételére nézve meghatározott határidő alatt a m. k. vasúti építészeti igazgatóság pénztárába beszolgáltatni. 29. §. A jelenleg engedélyezett vaspályától azon üzletévekben, a melyekben az a biztosított tiszta jöve­delmet el nem éri, következésképen a kamatbiztositást igénybe veszi, se kereseti, se jövedelmi, se más későbben ezek helyett netán behozandó adó fizettetni nem fog. A midőn azonban az államsegély megszű­nik, a jövedelmi adó az üzletszámlába be fog vezettetni. A részvények és elsőbbségi kötvények szelvényei az egész vasútvonal forgalomba tétele nap­jától 10 évig adó-, bélyeg- és illetékmentesek. Megengedtetik továbbá, hogy az első kiadású részvények és elsőbbségi kötvények, ide értve az ideiglenes jegyeket is, bélyeg- és illetékmentesen adassanak ki. Ugyanazon mentesség a kisajátított területek átiratási dijaira is megadatik. A tőkeszerzés, valamint építkezés és az üzlet első berendezése czéljából kiállítandó minden szer­ződés, beadvány vagy bármely más okirat bélyeg- és illetékmentes lesz. 80. §. Az engedély tartama a 2-ik §-ban idézett ideiglenes vasutengedélyezési szabály 9-ik §-ának 6) pontja alatt kimondott oltalommal uj vasut felállítása ellen az engedély kiadása napjától számitandó 90 évre állapittatik meg, mely időszak lefolyásával elenyészik. ' Az engedély elenyészik akkor is, ha a 6. X. és .8. §§-ban megállapított határidők a biztosíték letétele, az építés megkezdése, az épités befejezése, továbbá az üzlet megnyitására nézve meg nem tar­tatván, a határidők elmulasztása a fennidézett vasutengedélyezési szabály 11. §. b) pontja értelmében, különösen pedig politikai és financziális válságok által nem igazoltathatik.

Next

/
Thumbnails
Contents