Főrendiházi irományok, 1869. III. kötet • 190-255. sz.

Irományszámok - 1869-193

24 cxcin. SZÁM. nyesek lesznek, még pedig az eddig létrejöttek föltétlenül, az ezentúl létrejövendők azonban csak a meny­nyiben a magyar kormány jóváhagyná. Alkalmazandók még ezen határozatok a pénzügyi, valamint az állami és hatósági közbiztonsági őrségre, végül a fegyenczekre is. Nagyobb katonaszállitások czéljából az osztrák vasúttársaságokkal kölcsönös kisegités iránt fennálló egyezményekhez az engedélyes társulat járulni köteles. Az engedélyes társulat kötelezi magát végül, hogy a hadi vasúti osztályok szervezésére vonat­kozólag a császári királyi szabadalmazott déli állam- valamint a tiszavidéki- és az első erdélyi vasút­társaságokkal kötött egyezményhez hozzájárul. A katonai szállításokra vonatkozó határozatok és kedvezmények magától érthetői eg ép ugy érvé­nyesek a honvédségre is. 18. §. Az államtisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett Őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyből folyó megóvása végett, vagy jö­vedéki czélokból a vasutat használják és a hatóság megbízását igazolják, úti málháikkal együtt ingyen szállitandók. 19. §. Olyan feleken, kik a vasutat a vitel- vagy fuvarbér előleges kifizetése nélkül roszhiszemüleg használnák, vagy a szállítmány nemének, vagy súlyának helytelen bejelentésével, vagy más módon a vállalat megrövidítését czélozzák : háromszoros árszabási illetmény lesz megvehető. • 20. §. Az engedélyes társulat tartozik téli időben minden osztálybeli személy-szállító kocsit füttetni. 21. §. Az engedélyesek jogositva vannak a kormány beleegyezésével részesekül a vállalathoz tár­sakat is venni, — kik velük jogokban és kötelezettségekben egyenlően részesülnek. 22. §. Joga van egyszersmind az engedélyes társulatnak a szükséges pénzek beszerzése czéljából névre vagy előmutatóra szóló (au porteur) részvényeket vagy elsőbbségi kötvényeket bocsátani ki, melyek a magyar, osztrák és külföldi tőzsdéken elárusíthatok és hivatalosan jegyezhetők. Az elsőbbségi kötvények mindazonáltal csak oly összeg erejéig lesznek kibocsáthatók, melynek kamatoztatása a biztosított tiszta jövedelemnek legfeljebb három ötödét igényli. 23. §. Az engedélyes társulatnak szabadságában áll bel- és külföldön ügynököket tartani, nemkülönben személy- és áruszállításra, vízen ugy mint szárazon, a fennálló törvények és szabványok figyelemben tartásával forgalmi eszközöket állitani fel. 24. §. Az itt engedélyezett vasútvonalra, annak egész kiterjedésében lett megnyitása napjától számitva az engedély tartamáig átlagosan mértföldenként évi o. ért. 20,000 frt tiszta jövedelmet, s ezenfölül a kormány által jóváhagyandó törlesztési terv alapján a kibocsátott tőkének még az engedély tartama, 90 év alatti törlesztésére fordítandó bizonyos évi törlesztési hányadot ezüstben akképen biztosit az ál­lam, hogyha az évi tiszta jövedelem mértföldenként a fönnebbi biztositott összeget és a törlesztési hányadot el nem érné, a hiányt az állam pótolni tartozik.

Next

/
Thumbnails
Contents