Főrendiházi irományok, 1869. III. kötet • 190-255. sz.
Irományszámok - 1869-199
96 CXCIX. SZÁM. * engedni, hogy üzleti távirda-huzalaikat a pálya hosszában létező vagy azon felállítandó állami távirdai vezeték oszlopaira megerősíthessék, azonban valamint a huzaloknak, ugy a megerősítés módjának s az arra használt eszközöknek az államtávirdáknál e tekintetben dívó rendszerbe teljesen beIIlőknek kell lenniök, és azért a vasuti üzleti vezetékeknek az állam-oszlopokhoz való erősítése, vagy csak állami szakértő közeg felügyelete s ellenőrzése mellett történhetik, vagy pedig azt maga a távirdai kormány hajthatja végre, mindkét esetben ugy a vezeték szerei beszerzésének, mint a megerősítésnek s felügyeletnek teljes költségeit az engedélyesek viselik. Ugyanez áll azon esetre is, ha az állam a pálya hosszában állami távirda-vezeték felállítását nem tartaná szükségesnek, csakhogy ekkor az üzleti vezeték felállításának minden költsége az engedélyeseket fogja terhelni. Ez utóbbi esetben azonban a vezeték kiépítése a távirda-igazgatósággal kötendő külön egyezmény, és csak az ez által erre adott engedély értelmében történhetik. A pálya mentén az állami oszlopokra erősített, vagy ezek nemlétében a külön e czélra épített vasut-üzleti távirda-vezetékeket az engedélyesek az állam szokott ellenőrködése alatt kizárólag csak azon sürgönyözésekre használhatják, melyek a vasuti üzlet czéljaiból az igazgatóság és alárendelt közegei vagy ez utóbbiak által egymásközt folytattatnak. Jogositva van azonban a kormány a pálya-igazgatósággal egyetértve ezen üzleti vezetékeknek, a mennyire az üzleti szükséglet megengedi, ugy állami, mint magánsürgönyök továbbítására IIlő ellenőrzés melletti használását kívánni és elrendelni. Ez esetben azonban a használat módja s távirás a dijának az engedélyesek és az államtávirdai kormány közti megosztása külön egyezmény által fog szabályoztatni. Hasonlóan kölcsönös egyezmény utján állapittatnak meg azon föltételek is, melyek alatt a vasut-üzleti vezetékek felépítését, ugy szintén azon évi átalány mennyiségét is, melyért a kész vezetékek jókarban tartását huzalmértföldenkint az állam magára vállalja. Ha a vaspályatöltés szélesbitése vagy más helyre való tétele, vagy az engedélyesek bárminemű érdeke a már meglevő távirda-vezetékeknek kimozditását s máshova áthelyezését tenné szükségessé, akkor ugy a saját, mint az állami vezetékek áttételének Összes költségeit az engedélyesek kötelesek viselni. 13. §. A vitel- és fuvarbérek iránt határoztatik, hogy az államikamatbiztositás igénybevételének egész ideje alatt azok meghatározására a kormány döntő befolyást gyakorland, azon megjegyzéssel azonban, hogy a vitel- és fuvarbérek leszállítása nem terjedhet ki annyira, hogy az által a pályaüzleti s fentartási költségének fedezése veszélyeztessék. Azon időponttól kezdve pedig, midőn az engedélyesek az államkamatbiztositást többé igénybe nem veendik, az árak és fuvarbérek fölemelése csak a kormány egyenes beleegyezésével történhetik. A mennyiben végre későbbi törvények a vasutak menet- és vitelbéreit szabályoznák, azon törvények ezen engedélyezett pályára is teljesen érvényben lesznek. U. §Az engedélyeseknek megengedtetik, hogy a szedendő vitel- és fuvardijakat, belföldi ezüstpénzben számítsák, olyképen, hogy az árkelet tekintetbevételével járó IIletéket országos értékben tartozzanak elfogadni. Az árszabás átszámítása országos értékre a kormány ellenőrzése mellett, az engedélyesek megkeresése, vagy a kormány rendelkezése folytán hónapról hónapra, a közvetlen múlt hóbeli átlagos ezüstárkelet szerint fog eszközöltetni. 15. §. A 13. §. értelmében, akár a kormány által megszabott, akár pedig a kormány kivánságára az engedélyesek hozzájárulásával meghatározott árszabások az engedélyesek által időközben leszállithatók,