Főrendiházi irományok, 1865. II. kötet • 167-339. sz.
Irományszámok - 1865-289
CCLXXXIX. SZÁM. 289. szám. (CXXIX. ÜLÉS, 562. JEGYZŐKÖNYVI PONT.) Főméltóságu Főrendiház! Azon kisajátitási törvényjavaslat, mely legközelebb a magas minisztérium által Pest és Budára, különösen vonatkozólag az országos képviselőház elébe terjesztett, aggodalmainkat nagy mértékben felgerjesztette, és pedig, mert meghatározván egész átalánosságban a czélokat, melyek tekintetéből a kisajátítás igénybe vétethetik, — kizárja egyes esetekben a törvényhozásnak oly szükséges és azokra nézve, kiket közvetlen érdekel, egyedül megnyugtató közbeszólását ; a döntő véghatározatot feltétlenül és korlátlan hatalommal a minisztériumra ruházza, a törvényhatóságot pedig ily felette nagy fontosságú és jólétére legmélyebben beható ügyekre nézve megfosztja azon lehetőségtől, hogy kételyeit a törvény alkalmazásának czélszerüsége vagy illetékessége iránt a törvényhozó testület elébeterjeszthesse ; mert kimondatik abban, hogy oly esetekben, midőn a közi. minisztérium által tervezett s a kisajátitási kedvezményt igénylő vállalat létesítése körül a városi hatóság és a minisztérium között véleménykülönbség merül fel, a közi. miniszter (vagy miniszter-tanács) döntsön. Tudjuk mi azt, hogy kisajátítás nélkül nagyszerű müveket előállítani nem lehet; tudjuk, hogy a kisajátítás az egész müveit világban elfogadott nemzetgazdászati postulatum ; de tudjuk azt is, hogy a kisajátítás, mint megsértése azon elvek egyikének, t. i a tulajdonjog szentségének, melyek pedig az államszövetség alapfeltételeit képezik, csakis kivételképen igazolható ; mert a czél, melynek létesítése végett alkalmazást nyer, az áll am társulatra oly nagy mértékben hasznos és szükséges, miszerint az egyes polgártól méltán lehet a közjóért — magán-jogának feláldozását követelni. Es épen azért, mert a kisajátítás által a tulajdon szentségére vonatkozó törvények hatályon kívül tétetnek ; épen azért, mert annak megítélése, hogy a közjó tekintetéből ezen kivételt igénybe venni hasznos vagy szükséges-e : csak magát az államot, vagyis az állam képviselőit illetheti, minden állam, mely alkotmánynyal bir, a kisajátitási engedélyt esetről-esetre megadni, a törvényhozásnak tartott fel. A kisajátítás eszméje törvényeinkben nem uj ; már az 1723-ik XIII. törv.-czikk megengedi, hogy sóraktárak felállítására a kincstár kellő kárpótlás mellett a szükséges téreket elfoglalhassa, de ha a sóraktár szüksége a helyütt megszűnnék, azokat ismét visszaadni tartozik. Azonkívül az 183 2 / a . a budapesti állandó hídról és a vasutakról t*zóló XXV-ik, XXVI-ík, az 1840. a homok beültetésekről és vizlevezető csatornákról szóló 1840. X-ik, végre az 1848. szintén a vasutakról szóló XXX-ik törv.-czikkelyek a kisajátítás eszméjét az ujabb európai államjogból általvették. De az emiitett törvényeken mindenütt végigvonul a közigazgatás azon korlátozása, melynél fogva a kisajátítás egyes eseteit maga a törvényhozás határozza meg, és egész törvénykönyvünkben nincs egy törvény sem, mely e hatalommal átalánosan és feltétlenül a kormányt ruházná fel. Egyedül a fen tisztelt törvényjavaslat az, melynek 22-ik szakasza minden eddig szükségesnek ismert korlátot lerontván, kirekesztó'leg és feltétlenül a végrehajtó hatalom kezébe teszi le a polgárok tulajdona feletti intézkedést ; és ha megemlékezünk, hogy ugyanazon törvényjavaslat 1-ső éa 392
