1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

10 8ága mindenkor biztos útmutatónk volt arranézve, hogy mit és hogyan kell cselekednünk. Tudtuk, miképpen kell a múlt tisztes hagyományait a korszerűi haladás eszméivel összeegyeztetni és az új életformákat teremtő erős központi hatalmat a nemzet Önkor­mányzati jogával összhangba hozni. Ezért sikerült a keresztény királyság megalapításától a modern állam kiépítéséig minden nagy politikai és társadalmi átalakuláson nagyobb rázkódtatás nélkül keresztülesnünk. Ezért sikerült történetileg kialakult ezeréves alkományunk folytonosságát mindmáig megóvnunk. Alkotmányos életünk folytonossága nemzeti életünknek min­dig egyik legnagyobb erőssége volt. Erősségünk volt már a nemzeti királyok borszakában, kiknek uralkodását éppen az alkotmányfej­lődés egyes mozzanatai (kapcsolják szerves egységbe. Erősségünk a későbbi századokban idegen hatalmakkal szemben, az ország önálló­ságáért és a nemzet függetlenségéért vívott nagy küzdelmünkben. Erősségünk az osztrák ház uralkodása idején, mikor épp az alkot­mány szellemében sikerült a Szentkorona országainak különállását az osztrák-német világbirodalommal szemben biztosítanunk. Erős­ségünk és bizodalmunk volt a világháború után ránkszaikadt össze­omlás és megcsonkítás idején — és erősségünk ma, újraéledésünk és (megerősödésünk hajnalán. A világszerte új eszméket kereső és új életformák után vágyódó átmeneti korunk forrongásai közepette is alkotmányos életünknek ez a folytonossága és egyben alkotmányunk minden üdvös újítás megvalósítására módot nyújtó ruganyossága erősségünk marad a szentistáni eszmék korszerű alkalmazásáért és az új szent­istváni feliadatok megoldásáért vívott küzdelmünkben. Mint az alkotmány és a törvényes rend legfőbb őre, felhívom az országgyűlést, hogy törvényhozó munkáját történeti alkotmá­nyunk szellemében, népünk ősi erényeihez és nemes magyar jog­felfogásunkhoz igazodva végezze s az ezeréves nemzeti hagyomá­nyok és a korszerű szociális törekvések szellemében építse tovább a magyar állam sok vihart kiállott épületét.

Next

/
Thumbnails
Contents