1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Felsőház - A Felsőház tagjainak életrajzi adatai - A szervezetek és intézmények által választott felsőházi tagok - Nagy Antal - Dr. Náray-Szabó László

534 Nagy Antal (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara) 1880-ban született Sárváron. Római kato­likus, nős, asztalosmester. Iskolai tanulmá­nyait neves hazai mestereknél, majd külföldön folytatta és 1906-ban önállósította magát Budapesten. Üzemét fokozatosan fejlesztette, géperőre rendezkedett be és ezidőszerint 25— 30 munkást foglakoztat. Mint önálló iparos, kezdettől fogva élénken foglalkozott ipari és gazdasági kérdésekkel. A Budapesti Asztalo­sok Ipartestülete 1923-ban választotta meg el­nökévé, majd az Asztalasmesterek Országos Szövetségének is elnöke lett. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1925-ben választotta tagjává és ugyanebben az évben a kamara részéről a székesfőváros törvényhatósági bizottsága tagjának választották meg. Az Ipartes­tületek Országos Központjának megalakítása után alelnökké válasz­tották. Igazgatósági tagja az Országos Iparegyesületnek, választmá­nyi tagja az Országos Iparművészeti Társulatnak, alapító tagja az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének. Az iparügyi miniszter kinevezése alapján tagja az Országos Ipartanácsnak, az Iparokta­tási Tanácsnak, a kartellbizottságnak, több munkabérmegállapító bizottságnak, az ipartestületi jegyzői tanfolyam intéző bizottságá­nak és vezetője számos különféle intézménynek és bizottságnak. A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1937-ben választotta a felsőház tagjává. Mint iparos számos bel- és külföldi kitüntetésnek tulajdonosa, többek között az asztalosipar „aranykoszorús mestere", a legutóbbi párisi világkiállításon Grand Prix-t, a Berlini Nemzet­közi Kézművesipari Kiállításon pedig I. díjként aranyérmet nyert. Dr Náray-Szabó László (Vidéki Ügyvédi Kamarák) 1868-ban született Szombathelyen. Római katolikus, nős, kormányfőtanácsos és királyi tanácsos, földbirtokos, ügyvéd. Középiskolai ta­nulmányait a szombathelyi premontrei főgimná­ziumban végezte. Jogi tanulmányait pedig a bu­dapesti és a bécsi tudományegyetemen. A jogi doktorátus megszerzése után ügyvédi vizsgát tett és 1894 óta mint a szombathelyi ügyvédi kamará­nál bejegyzett ügyvéd működik. 1896 óta tit­kára volt a szombatehlyi ügyvédi kamará­nak, később elnökhelyettese lett, 1914 óta pedig elnöke. Vas vár­megye törvényhatósági bizottságának örökös tagja s tagja a kis-

Next

/
Thumbnails
Contents