1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, az 1939 június 10. napjára egybehívott országgyűlést a következő beszéddel nyitotta meg: A nemzet ősi erényeibe vetett bizalommal üdvözlöm az ország­gyűlés tagjait. Ebben az ünnepi órában hálát kell adnunk a Minden­hatónak azért, hogy a most összegyűlt országgyűlés egy, immár területben és népességben megnagyobbodott Magyarország törvény­hozó testülete lehet. Húszévi megpróbáltatás után, melyet nemze­tünk példás fegyelemmel és rendíthetetlen hittel viselt el, az isteni Gondviselés megengedte, hogy a hazától elszakított területek egy része öldöklő háború nélkül, egyedül a diadalmas igazság útján térhetett vissza. Üdvözletem az országgyűlés jelenlevő tagjain keresztül azok­nak is szól, akik a közelmúltban visszatért területek népét az ország­gyűlésen képviselni fogják. Az északi kényszerhatárainkon túlról visszacsatolt területsáv képviselői már félév óta résztvettek az országgyűlés munkájában, őket újra behívni a képviselőház első kötelessége. Sürgős feladat Kárpátalja visszatérésének törvénybe­iktatása is. Ezt kövesse a hazához mindenkor hü népe ideiglenes képviseletének behívása addig is, amíg mindezen visszacsatolt részekben az országgyűlési képviselőválasztások megtartatnak. Szent István évében Isten különös kegyelméből és a nagy király szellemének segítő ereje által a magyar nemzetre a megpróbáltatás után biztató napok köszöntöttek. Üjra szentistváni feladatok munka­napjaira virradtunk. Hiszem és remélem, hogy ez az országgyűlés ugyanazzal a hivatásérzettel fog ehhez a munkához, amellyel az elmúlt századok magyar országgyűlései változó korszakokban nem­zetünk történelmi küldetését és célkitűzéseit a Dunamedencében szolgálták. Első ilyen feladatunk lesz, hogy a főleg magyaroroszok lakta kárpátaljai országrésznek ősi alkotmányunkba szervesen beleillő önkormányzatot állapítsunk meg. Hiszem és remélem, hogy az országgyűlés is ápolni fogja a megértést és a barátságot magyar és idegen ajkú honfitársaink között, amelyet megbontani csak konkoly­hintéssel lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents