1935–1939. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. 1935–40. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1940.

A képviselőház - Az országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Szinyei Merse Jenő - Dr. Sztranyavszky Sándor

374 ben, a nemzeti ellenállás idején választották meg 23 éves korában a törvényhatósági bizottság tagjává s mint ilyen résztvett a vármegye ellenállásának megszervezésében. 1912-ben a balassagyarmati kerület a nemzeti munkapárt programjával képviselővé választotta meg és a Háznak egészen az összeomlást követő feloszlásáig tagja volt. Tisza István gróf politikájának egyik leghívebb támogatója volt és pártja megszervezésében önfeláldozó munkásságot fejtett ki. A világháború alatt, mint az 1. honvédhuszárezred tartalékos főhadnagya, két éven át teljesített harctéri szolgálatot. Különösen a Strypa-menti harcokban tüntette ki magát. A forradalom kitörésekor minden politikai és közszerepléstől teljésen visszavonult. A bolsevizmus idején a fővárosból nógirádmarcali birtokára ment s ott húzódott meg családjával. Az ezen a vidéken is megfordult bolsevista csapatokkal szemben gazdaságának alkalmazottai s falujának népe védte meg. A kommunizmus bukása után még egyideig mógrádmaircali birtokán gazdálkodott, majd 1922 tavaszán a Bethlen-kormány Nógrád-Hont vármegye főispánjává nevezte ki. Fáradhatatlan munkásságot fejtett ki megyéjében a háború és forradalmak következtében szétzilált viszonyok rendezése érdekében. Erélyes munkásságának eredménye a vármegyei közélet konszolidációja lett. Az elsők között volt, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a szociáldemokrata .munkásságot visszatérítik a nemzeti gondolat alapjára. Ezen a téren nagy sikereket ért el a .munkásság iránt tanúsított szeretetével és segítő munkásságával. 1926-ban a salgótarjáni bányamedence egyhangúlag választotta meg országgyűlési képviselővé, miután a frankper kúriai ítélete után történt kormányrekonstrukció alkalmával, a kormányzó dicsérő elismerése mellett, főispáni állásától felmentették és egyúttal belügyi államtitkárrá nevezték ki. Mint belügyi államtitkár a belügyminisztérium egész ügykörére kiterjedő figyelme mellett főleg közjogi vonatkozású ügyekkel, valamint az államrendőrség és csendőrség legfőbb irányításával foglalkozott. Maradandó érdemeket szerzett az államrendőrség és csendőrség szervezetének modern kiépítésében és a közbiztonsági szervek kifogástalan és precíz iműködésének biztosításaiban. Nagy része volt a közigazgatás újjászervezéséről szóló törvény megalkotásában is. Mint a salgótarjáni bányavidék képviselője, nagy érdemeket szerzett kerülete társadalmi és szociális intézményének felvirágoztatása, különösen a bányamunkásság viszonyainak, főként szociális jólétének előzmozdítása terén. 1929-ben közszolgálati érdemes tevékenysége elismeréséül a II. osztályú Magyar Érdemkeresztet kapta a csillaggal, 1931 tavaszán pedig a kormányzó ismét elismerését fejezte ki nemzeti szempontból értékes szolgálataiért. A kormány az ő szervező és irányító képességeire bízta az 1931. évi választások vezetését. Régi kerülete ekkor egyhangú mandátummal küldötte az országgyűlésbe. A Bethlen-kormány lemondása után saját kérésére mentette fel a kormányzó állásától s önzetlen, kiválóan buzgó és értékes szolgálatáért a II. fizetési osztály jellegét adományozta neki. Később, miután nem értett egyet a gróf Károlyi-kormány nyugdíj csökkentő rendeletével