1935–1939. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. 1935–40. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1940.
A képviselőház - Az országgyűlési képviselők életrajzi adatai - Dr. Gergelyffy András - vitéz Gömbös Gyula
270 örökké aktuális Duna-kérdés, elsősorban a négyhatalmi paktum és a keleti paktum következtében. A római tanácskozások ezúttal mégis főképpen gazdasági kérdések körül forogtak. A tanácskozások végén kibocsátott kommünikék megállapították az egyetértést mindazokban a kérdésekben, amelyek a két nemzet viszonyát érintik. Gömbös Gyula miniszterelnök ezúttal ismét kihallgatáson jelent meg XI. Pius pápánál. Visszatérése után augusztus 1-én adott rádiónyilatkozatában a .miniszterelnök megállapította, hogy agok a külföldi utak, amelyeket Rómában, Berlinben, Bécsben, majd ismét Rómában tett, nemcsak jelentős gazdasági összeköttetéseket teremtettek a magyar munka produktumai számára, de az ország külpolitikai vonalvezetéséhez is értékes támpontokat adtak. Hazaérkezése után, 1933 augusztus 2-án újból rádiószózatot intézett a nemzethez a magyar ügy igazságáról és a kormány legközelebbi feladatairól. A nyár folyamán újabb gazdavédelmi rendeleteket bocsátott ki a kormány, amely különben augusztus végén kedvező eredménnyel fejezte be a magyar-osztrák kereskedelmi tárgyalásokat. A miniszterelnök nagyrabecsülése a munkásság iránt nyilvánult meg abban a gesztusában, hogy a solymári tárnabeomlás alkalmából hősies magatartást tanúsító munkásoknak szeptember 7-én személyesen osztotta ki a kormányzó kitüntetéseit és lelkesítő beszédet intézett hozzájuk. Szeptember végén Papén német alkancellar tett látogatást Budapesten és Gömbös Gyula miniszterelnökkel a gazdasági együttműködés kiépítéséről tárgyalt. Október elején kezdte meg a miniszterelnök pártjának fővárosi szervezkedésére vonatkozó megbeszéléseket. A fővárosi szervezkedés előkészítésére Sztranyavszky Sándor elnöklésével öttagú bizottságot küldtek ki és később Zsitvay Tibort állította a miniszterelnök a fővárosi szervezet élére. Régóta vallott politikai elgondolásához maradt hű Gömbös Gyula, amikor elhatározta, hogy bejárja a jövendő magyar külpolitika irányvonalának keleti állomásait. 1933 október 17—28. napjaira esik törökországi és bulgáriai útja. Október 17-én indult el Belgrádon át Kánya Kálmán külügyminiszter társaságában és másnap, október 18-án Szófiában az állomáson ünnepélyesen fogadták. Ekkor csak rövid ideig tartózkodott Szófiában és Musanov bolgár miniszterelnökkel vonult vissza rövid megbeszélésre. Október 19-én lelkes fogadtatásban részesült az istanbuli pályaudvaron, miután a török kormány kiküldöttei már a török határon, Drinápolynál üdvözölték. Október 20-án kezdte meg többnapos tanácskozásait Ankarában Izmet pasa miniszterelnökkel és Tevfik Rüsdü bey török külügyminiszterrel. Október 21-én Musztafa Kemál pasa, a „Gházi" fogadta két és fél órás kihallgatáson Ankara mellett, csankayai márványpalotájában. A hosszú kihallgatás általános feltűnést keltett az egész világsajtóban. Október 22-én a gazdasági és politikai jelentőségű kérdések megvitatásának befejezése után ünnepélyes külsőségek között írták alá a két ország államférfiai a magyar-török barátsági szerződést meghosszabbító okmányt. Ankarából Istanbulba tért