1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Képviselőház - Andaházi Kasnya Béla
kaimat nyújtó házszabályoknak s a Ház nemes tradícióinak, amelyeknek szellemében oldott meg már több, súlyos zavarokkal fenyegető parlamenti helyzetet. A parlamenti sajtószolgálat tekintélyének visszaállítása körül is igen jelentős érdemei vannak; idevonatkozó megnyilatkozásaiban a parlamenti sajtószabadságot mindig Kossuth Lajos szellemében értelmezte. Az ednöki széket egyetlen egyszer hagyta el, hogy Szilágyi Lajosnak Almásy Sándor főispán elleni támadására reflektálhasson. Az 1931-ben megalakult uj képviselőház, amelyben szintén a pomázi kerületet képviseli, ismét elnökévé választotta. A politikai közélet terén szerzett nagy érdemeinek elismeréséül a kormányzó, miután 1924-ben már a polgári érdemrend II. osztályú jelvényét adományozta neki, 1931 júliusában a magyar érdemkereszt első osztályával tüntette ki. Sok tapasztalatú, neves szakértője a lovagias ügyeknek Politikai afférekben sürün szerepelt megbízottként, igy asszisztált többek között a Lónyay—Sztáray, Herczcg—Pékár, Beöthy Pál—Polónyi Dezső, a nemzetgyűlések lidején pedig a Kiaas Albert—Nagy Krnő afférban. Megbízott volt a Scitovszky Béla—Gaal Gaszton ügyben is, amelynek fegyveres utón való elintézéséhez a kormányzó, mikor Seitnvszky erre engedélyt kért, nem járult hozzá. (Mindszent) Festőművész, Budapesten született 1888 november 16-án. A budapesti iparművészeti főiskolán végezte tanulmányait s már ilt feltűnt erősen impresszionista szines tájképei vei.- Később Olaszországban folytatta tanulmányait, majd Parisban telepedett meg. Tájképei művészi munkájának e korszakában a poslimpresszionizmus felé közelednek (párisi részletek, alföldi tájak, tengerparti motívumok stb.). Puszta tanyával cimü festménye a budapesti Szépművészeti Múzeum birtokaban van. 1925-ben müveiből Parisban sikeres kollektív kiállítást rendezett. Politikai pályáját az első nemzetgyűlésen kezdte meg, amelyben a csongrádinegyei mindszenti kerületet képviselte az akkor Csizmadia Sándor vezetése alatt állott Magyarországi Munkáspártnak programjával. Akkoriban szélsőségeinek tartott álláspontja miatt több konfliktusa támadt a nemzeJgyülésen. Egyik közbesszó8 ANDAHÁZI KASNYA BÉLA