1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Felsőház - XI. Törvényhatóságok (vármegyék és városok) által választott felsőházi tagok - Wekerle Sándor dr.

tem nyilvános tiszteletbeli rendes tanárává nevezték ki és azóta itt pénzügyi jogot adott elő egészen addig, amig a kormányzó 1928 szeptember 7-én a Bethlen-kormány pénzügyminiszterévé ki nem nevezte. Kinevezése váratlanul érte a politikai és közgazdasági köröket, de tekintettel eddigi közéleti és szakirodalmi munkásságára, az egész ország nagy érdeklődéssel és várakozással nézett kormányzati működése élé. 1928 nov. 9-én mutatkozott be a parlamentben s ekkor azt igérte, hogy megkísérli azoknak az akadályoknak a legyőzését, amelyek lehetetlenné teszik a magángazdaság szanálását. Kijelentette, hogy az adóterheket maximálisaknak tekinti, hogy megakadályozza az állami kiadások növekedését s revízió alá veszi a kiadások sorrendjét abból a célból, hogy elsőbb az elsőrendű állami szükségletek nyerjenek kielégülést s csak azután kerülhessen sor a kevésbé, addig talán túlzottan favorizált tételekre. Bejelentette ezeken kivül a luxus- és forgalmiadó revízióját és megígérte az adóknak zaklatástól mentes behajtását is. Első költségvetésének beterjesztésekor (1929 március) is sok reformot igért s csakugyan elő is terjesztett egész sor javaslatot: az 1928/29. évben megvalósítandó beruházásokról, á földjövedelem-, vagyon- ós keresetiadóra vonatkozó egyes törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről, az állatforgalmiadó megszüntetéséről, a rendkívüli ideiglenes házadómentességről, állami kölcsön felvételéről, az építkezés előmozdítását célzó egyes intézkedésekről s az Országos Lakásépítési Hitelszövetkezetről, a kiadások apasztásáról, a szolgálati vagy munkabérviszonyból s a tantiémekből származó jövedelmek ideiglenes megadóztatásáról, a cukorrépatermelés s a cukorgyártással kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról, stb. Ezek a javaslatok 1929—31-ben törvényerőre is emelkedtek és valóban nem Wekerle Sándoron múlt, ha mindenki által méltányolt törekvései meghiúsultak s ha nem kisérte siker azt a szándékát sem, mely az államháztartás egyensúlyának biztosítására s a gazdasági életet már-már megbénító terhek leépítésére irányult. A gazdasági világválság fertőzőanyaga ebben az időben már túlságosan mélyen behatolt a magyar gazdaság organizmusába s a tízéves rendszer alatt felhalmozódott fináncés gazdaságpolitikai hibák is kezdték megbosszulni magukat. Wekefle ugyan leépített mindent, amit lehetett, adókedvezményeket is koncedált, a kölcsönpolitika terén is merőben más utakon járt, mint közvetlen elődje (— felhatalmazása volt egy nagyobb kölcsön felvételére, de nem élt vele, mert drágállotta a kama tot), de a kimerülésnek az egyre sulyosbbodó viszonyok között elkerülhetetlenül be kellett következnie és Wekerle kénytelen volt 469