1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Képviselőház - Bethlen István gróf
lassankint egymásután jelenlek meg a nemzetgyűlésben s május 36-án már a szociáldemokrata párt is részt vett a vitában, amely július 4-én ért véget rengeteg nehézség és bonyodalom után. Ebbe az időbe esett egyebek között az Az Újság megrendszabályozáisa, mert május 314ki, pünkösdi számában kiadta Beniczky Ödön volt belügyminiszternek a Somogyi—Bacsó-féle gyilkosság ügyében a budapesti dandárparanosnokságnál Írásban benyújtott vallomását, amelyben sértő módon nyilatkozott a kormányzóról is. Az Újság cikke bombaként hatott s következményeiben anynyival is súlyosabbnak látszott, mert Bethlen István éppen Genfbe készült. Csakugyan el is utazott a miközben Genfben (április 30-tól május 14-ig) az ország fontos érdekeiről folytatott tanácskozásokat, idehaza a nemzetgyűlésen újra szenvedélyes viták s orkánszerü viharok zajlottak le, melyek során a kormány késznek nyilatkozott arra, hogy a már évekkel előbb holtpontra jutott vizsgálatot újra megindittatja. Mindez azonban nem zavarta Bethlen eirkulusait, különösen Genfben, ahol a rekonstrukciós mii nagysikerül fejlődéséről számolhatott be. A pénzügvi egyensúly helyreállt. a budget már felesleget is mutatott, a kölcsön kétharmada még érintetlen volt s mindezek folytán a Népszövetség tanácsa hozzájárult a tisztviselők illetményeinek felemeléséhez s ahhoz is. hogy a kormány a költségvetési feleslegen kivül a népszövetségi kölesönből harmincmillió aranykoronát beruházási célokra fordíthasson. Ez nagy eredmény volt, amelyet csak tetézett az, hogy a miniszterelnök ugyanekkor nagy sikert aratott a román delegátus felett, amikor felszólalása után a Népszövetség magyar bizottsága kimondotta, hogy sem oka, sem módja azt a kérdést vizsgálni, nincsenek-e a magyar költségvetéslen az egyes tárcáknál oly tételek, amelyek rejtett katonai kiadások fedezésére szolgálnak? Néhány nappal utóbb (november) el volt intézve a pengőjavaslat is és a Népszövetség tanácsának december 4-iki ülésén az elnök Bethlen Istvánt s a magyar népet melegen üdvözölte a rekonstrukciós mii nagy sikere alkalmából. • A választójogi javaslat elintézésével a kormány mintha kihúzta volna a belpolitikai helyzet méregfogát. Szélcsend támadt, mely tartott egész december végéig, amikor hirtelen szörnyűséges vihar váltotta fel. December utolsó napjaiban kirobbant a frankbotrány, mely ettől kezdve hónapokon át tartotta izgalomban az ország s a világ közvéleményét. Részletei generációnknak még élénk emlékezetében vannak. Bethlen ellenfelei ekkor ugy a l>elföldön, mint a külföldön egyik súlyos rohamot a másik után 11