1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.

Képviselőház - Simon János - Somogyi Béla dr.

SIMON JÁNOS (Siklós) Nagyharsányon, Baranya vármegyében 1880-ban született. Nagy harsányban és Né­metbolyon járt iskolába s kora ifjúsága óta szülei, illetőleg a saját birtokán gazdálko­dik, amelyet valóságos mintagazdasággá fej­lesztett: fajboraiéit a millenáris- és a pécsi országos kiállításon elismerő oklevéllel tün­tették ki. Községe gazdasági és társadalmi életében kiváló szerepet játszik. 1910-től 1914-ig bírója volt Nagyharsánynak; elnöke a Baranyavármegyei Gazdasági és Hitelszö­vetkezetnek, Nagyharsány község* társaskörének és régi tagja ;i baranyamegyei függetlenségi pártnak. Baranya felszabadulása Után, 1921-l>en választották meg először kisgazdapárti program­mal Siklóson. Itt kapott mandátumot 1922-ben, 1926-ban és 19:11-ben is. Az egységes párt tagja. SOMOGYI BÉLA DR. (Lctenye) Nagyváradon született 1894 december 4-én. Jogot haillgatott a budapesti tudo­mányegyetemen s tanulmányainak megsza­kításával éppen önkéntes! évét szolgálta a 11. sz. közös huszárezrednél, amikor kitört a háború. Az elsők között ily módon került a frontra, ahol negyven hónapot töltött, sza­kasz-, majd századparancsnok lett, számos kitüntetést kapott és Főhadnagyi rangig emelkedett. A háború után Folytatta tanul mányaíl. 1922-ben ügyvédi vizsgál tett s praxist kezdett a fővárosban. Közben, a bolsevizmus hatása alatt, mint az akkori ifjúság javarésze, belesodródott a jobboldali poli­tikai mozgalmakba, s mikor Gömbös Gyula, akihez még a háború éveiből baráti kötelék fűzte, kivált a kormánypártból, az ö olda­lán vett részt a fajvédöpárt niegalakitásában s a Hegedűs György balálával megüresedett letenyei kerületben 192ő-ben fajvédő pro­grammal mandátumot kapóit. Az 1926-as választásokon a faj­védők nagy vereséget szenvedtek s ő is elvesztette mandátumát, amelyet I'ozsogár Rezső kereszténypárti jelölt hódított el tőle. 277

Next

/
Thumbnails
Contents