1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Képviselőház - Pekár Gyula dr.
Az 1931. évi képviselőválasztások idején fl képviselőházban is mandátumot kapott. A fővárosi déli kerületben választották meg az egységespárt listájának második helyén (Usetty Béla mögött), ami pártjának rendkívüli sikere volt. A leadott összes szavazatoknak 25%-a esett pártjára 8 mindössze 400 szavasai hiányzott ahhoz, hogy a lista harmadik jelöltjének győzelméhez. PEKÁR GYULA DR. (Derecske) 1867 november 8-án Debrecenben szüleiéit. Középiskoláit a debreceni református kollégiumban és Budapesten végezte, egy osztály kivételével, amelyet az északamerikai Bostonban, az ottani Latin Shool-ban látogatott. Eredetileg festőművésznek készüli, <le aztán jogi tanulmányok folytatása végett a bécsi egyetemre iratkozott he, ahol négy szemesztert hallgatott A budapesti egyetemen, amelynek utóbb hallgatója voll, jogtudorrá avattatván, bírónak ment s már három évig szolgált a budapesti kir. törvényszéken mint bírósági jegyző, amikor irodalmi hajlamainak engedve, végképen otthagyta a hivatalos pályát s 1892-ben állást vállalt a Magyar Hírlap kötelékében. Korán megtanulta a nyugati nyelveket, megtanult oroszul is és összesen liz nyelvvel és irodalommal foglalkozott, összehasonlító irodalmi tanulmányai során bejária egész Európát. Éveken át élt Parisban, ahol a Sorbonneon. a Collége de Francéban és az tfcole des Beaux Arts-ban. valamint az Ecole du Louvre-ban folytatott humanisztikus tanulmányokat. E munkásságának gyümölcsei Kszakon és Délen (1898|, Don .luan (a monda eredetének és elterjedésének vizsgálata 11899) és Ferrara. Bavenna, Firenze 11907) ciinii müveid Az évek során aztán igen jelentős helyet vívott ki magának a magyar újságírásban (a Pesti Napló, Budapesti Napló. Budapesti Hírlap s ujabban az Fj Nemzedék publicistája és tárcaírója volt) és a magyar irodalomban. Első szépirodalma könyvét, mely tárcasorozat alakjában ínég a régi Magyar Hírlapban jelent meg, 1894-ben adta ki Dodo főhadnagy problémái cini alatt s ettől kezdve siirü egymásutánban jelenlek meg elbeszélőniüvei, amelyeken kívül több drámát és vígjátékot is irt. Valami egy sorozat népszerű darabol az Uránia Tudomá23U