1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Képviselőház - Nagy Emil dr.
• mert egyrészt a Tisza ellen való obstruke.iót politikai érzületével nem tudta összeegyeztetni, másfelől pártot cserélni, illetve a munkapárthoz csatlakozni mégsem akart. Viszavonult tehát ügyvédi irodájába s mint néhai Esterházy Miklós herceg bizalmi embere vett részt a herceg amaz emberbaráti tevékenységében, amellyel minden törvényes kényszer nélkül 42.000 holdat engedett át a falusi földmives népnek kishaszonbérletek céljára. Érdemeiért Ferenc József 1912-ben udvari tanácsosi rangra emelte. A politikai életben most már nem is szerepelt, egészen * 1922-ig, amikor nemzetgyűlési választásokon a régi kerületének jászsági részéből alakított jászladányi kerület egyhangúan egysogespárti programmal megválasztotta. Nemzetgyűlési beszédeiben hiven régi felfogásához, a nemzeti termelés gyakorlati emelését, a munkaalkalmak növelését éVegyáltolában az üzleti és gazdasági élet fejlesztését sürgette. 1923 májusában Bethlen István gróf kormányában igazsági'gyininiszter lett. Kz állásában több jelentékeny fontosságú igazságügyi reformot vitt keresztül, elkészítette a büntetőjogi novellát is. de pénzügyi, közgazdasági és szociális kérdésekben a miniszterelnök között és közte elvi nézeteltérések merülvén fel, 1924 tavaszán lemondott tárcájáról s a kormánypártból is kilépett. Majd az adott körülmények között az ellenzéki politika sikertelenségét is belátván, elment Angliába, ahol mélyreható jogi és politikai tanulmányoknak szentelte magát, s ahonnan a Budapesti Hírlapba közel hatvan cikket irt ,,Londoni levelek"' cini alatt, amelyek mint újságírót telték ismertté. Angliából hazatérve, az ott nyert szélesebb világpolitikai látókör hatása alatt újra Bethlen István táborába szegődött. Azóta ismételten járt Londonban, főleg alkotmányjogi tanulmányai folytatása céljából. 192(1. év nyarán mint az International l.aw Association magyar csoportjának a vezetője fejlett ki élénk tevékenységet a bécsi. 1927 nyarán pedig a varsói konferencián. 1927 'tavaszán és nyarán újra hosszabb idol töltött Angliában; ez alkalommal a londoni egyetemen és az Angol Kii'. Külügyi Társaságban feltűnést keltei előadásokat tartott a trianoni szerződés revíziójának szükségességéről s ezeket több angol vidéki városban is megismételte. Kzzel nagyfontosságú ultörö munkál végzett: ö volt az első magyar politikus, aki külföldön szállt sikra a békeszerződés revíziójáért s e munkája kapcsán lépet! szoros barátságra Rothermere lorddal, akivel azóta állandó összeköttetésben áll. ö volt a szónoka annak a küldöttségnek. mely a nemes lódnak 1927 őszén áldfa a magyar nemzet hálafeliratát Emlékezetes, hogy ezt a nagyszerű okmányt, egy m ' m ." /cl sóba <•! nem ninló hálájának dokumentumát, másfélmillió 215